kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Nyolcezer feketemunkás bukott le

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség közel nyolcezer feketén dolgozó munkavállalót derített fel idén, és 723,5 millió forintnyi bírságot szabott ki.

A 2006. első negyedévében ellenőrzött 5688 munkáltató háromnegyedénél talált szabálytalanságot az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), vagyis az érintett munkavállalók 46,3 százalékát, 31 ezer főt alkalmaztak a törvényi rendelkezéseket megsértve. Feketén nyolcezren dolgoztak.

A munkaerőpiac kifehérítésére a kormányzat tavaly kiemelt figyelmet fordított, ennek megfelelően 100 új munkaügyi ellenőrrel bővítették az OMMF-t, hogy az immár szigorúbb, a munkaügyi ellenőrzésről szóló szabályok 2006. január elsejei hatálybalépésekor már gőzerővel kezdhessék meg az ellenőrzéseket. 2006-ra az OMMF kiemelt célja az írásos munkaszerződés és a bejelentés nélküli foglalkoztatást kiemelten ellenőrzése, de idén a munkavállalókat érő súlyos jogsértéseknek és munkabiztonsági kockázatok feltárásának kiemelt figyelmet szentelnek. Nagy létszámot érintő ellenőrzésekre törekszenek, elsősorban négy ágazatban: az építőiparban, a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és a kereskedelemben.

Az első negyedévben lezajlott ellenőrzések során 1714 esetben szabtak ki munkaügyi bírságot, 723,5 millió forint értékben. A külföldi munkavállalók közül közel ezret ellenőriztek, 63 százalékukat szabálytalanul foglalkoztatták. Emiatt összesen 68,6 millió forint befizetését írta elő a főfelügyelőség. Alkalmi Munkavállalói Könyvvel az ellenőrzött 1716 fő 30 százaléka dolgozott szabálytalanul.

A főfelügyelőség munkabiztonsági ellenőrzéseket is végzett: az idei első negyedévben 205,7 millió forint értékben szabtak ki határozatot. 627 esetben tiltották meg a foglalkoztatást, 1528 esetben pedig a munkaeszközök használatának felfüggesztéséről döntöttek.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek