Megjelent: 9 éve

Nyomás alatt a sztrájkoló értékszállítók

Az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) értetlenül áll a Magyar Posta Zrt. és a JNT Security Kft. által közösen jegyzett és kiadott tegnapi közleménye előtt, amelyben több csúsztatást is felfedeztek. A szerintük azzal a munkáltató nyomás alatt akarja tartani a sztrájk szervezőit és résztvevőit.

Az érdekvédők portálunknak eljuttatott közleményük szerint nem értik, hogy a Magyar Posta Zrt. miért jelent meg a kiadott közlemény második aláírójaként, mivel velük nem álltak sem érdekvitában, sem munkaügyi jogvitában. Bár az tény, hogy a bekövetkezett sztrájkért az ÉŐDSZ a JNT Security Kft. és a Magyar Posta Vagyonkezelő Zrt. vezetését tette felelőssé.

Az ÉŐDSZ meglepetésének azért is hangot kíván adni, mert a JNT Security Kft. a bértárgyalásokon, majd később a sztrájkbizottsági tárgyalásokon is következetesen ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy a tulajdonosi jogköröket a Magyar Posta Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Az ÉŐDSZ sajnálatát fejezi ki, hogy a Magyar Posta Zrt. önként lép be és vállal szerepet a sztrájk okozta munkaügyi vitában, miközben a munkáltatói jogokat a JNT Security Kft. gyakorolja, és az ÉŐDSZ közvetlenül a munkáltatóval áll jogvitában - áll a sajtóanyagban.

A szakszervezet szerint a kiadott közlemény, amellett, hogy munkáltatói nyomás alatt akarja tartani a sztrájk szervezőit és résztvevőit, csúsztatásokkal és pontatlanságokkal is operál.

A szakszervezet közleményéből kiderül, hogy azért zárta le egyoldalúan a bértárgyalást, mert a cég kollektív szerződés alapján csak akkor nyílik lehetőségük a sztrájk szervezésére. Ennek jogszerűségét az ÉŐDSZ birtokában lévő, a sztrájk jogszerűségét megállapító első fokú bírósági végzés is megerősíti és alátámasztja.

A szakszervezet közleményében az olvasható, hogy nem igaz az, hogy az ÉŐDSZ saját bérfejlesztési javaslatát sem kívánta megtárgyalni a bértárgyalás keretei között.

"A JNT Security Kft. vezetésének tudomásul kell vennie, hogy a sztrájkbizottság a munkáltató új bérfejlesztési javaslata esetén azonnal kész az érdemi tárgyalásokra. Tény, hogy a sztrájk második napja elteltével a cég vezetése nem ült le tárgyalni a sztrájkbizottsággal" - írják sajtóanyagjukban.

A sztrájkbizottság úgy döntött, hogy április 23-án a sztrájkkal kapcsolatosan új megoldási javaslatokkal lép a nyilvánosság elé.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk