kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Nyugdíjasokat szerződtet a rendőrség

Előreláthatólag húsz nyugállományba vonult rendőr vállalná, hogy visszatér a szolgálatba Békés megyében. Bajnai Gordon miniszterelnök korábban bejelentette: a testületet korábban elhagyó rendőrök a nyugdíj megtartása mellett "szerződésesként" térhetnének vissza a szolgálatba, írja az MTI alapján a Népszava.

Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a megyei főkapitányságon a rendszeresített létszám szeptember elsején 1 602 volt, s a munkatársak közül 1 434 hivatásos állományú rendőr állt szolgálatban.

Az úgynevezett "szerződéses" rendőrökre a főkapitányságon elsősorban a közterületi szolgálat erősítésénél számítanak. Ha a visszatérők megfelelnek a jogszabályi feltételeknek és az elvárásoknak, akkor szerződést kötnének velük és a nyugdíjuk megtartása mellett a mindenkori minimálbérért látnának el rendőri feladatokat. Mindezek realizálásához azonban a szükséges feltételek és eljárási rendek kidolgozása még folyamatban van - tette hozzá a sajtóreferens.

Bajnai Gordon miniszterelnök korábban bejelentette: a testületet korábban elhagyó rendőrök a nyugdíj megtartása mellett "szerződésesként" térhetnének vissza a szolgálatba. Becsléseik szerint 2010-től mintegy háromszáz fővel bővülhet így az állomány.

MTI/Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk