kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Nyugdíjkiegészítés: a kormánynak nem jósolni, hanem számolni kellene

Novemberben 2,7 millió idős ember kap fejenként átlagosan 6.500 forinttal több nyugdíjat. Az érdekvédelmi szervezetek szerint ezt a pénzt további 5.500 forinttal kellene növelni - olvasható a Blikk csütörtöki számában.

A kiegészítő nyugdíjemelés évről évre jár. A kormány év elején állapítja meg ugyanis a nyugdíjemelés mértékét, de mindig alacsonyabb pénzromlással számol, mint amennyi az valójában lesz.

A magasabb infláció miatt a nyugdíjasok rosszabbul járnának, ezért a különbözetet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szep­temberben megjelenő, első nyolchavi inflációs adatai alapján utólag fizetik ki nekik. Csakhogy az idén a kabinet úgy számolt: hiába volt 5,2 százalék az infláció augusz­tusban, az év végére a pénzromlás mértéke 4,7 százalékra csökken. Így a januári 4,1 százalékos emelést most nem 1,1, hanem csak 0,6 százalékkal kell erre az évre visszamenőleg megfejelni.

Nem lehet eligazodni azon, hogy ki hogyan akarja számolni az emelést - mondta el a Blikknek Mihalovits Ervin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke. Pedig a törvény egyértelmű: az emelést a KSH augusztusi inflációs adataiból kell kiszámolni, és nem abból, amit a kormány jósol. Van, akik szerint még több pénz járna.

A nyugdíjasok több gyógyszert fogyasztanak, jövedelmük nagyobb részét fordítják lakásfenntartásra, így az áremelkedések is jobban sújtják őket - mondta Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az éveknek országos nyugdíjasszövetség elnöke. Szerinte ezért további 0,3 százalékos emelés illetné meg őket: ez majd 3.000 forint lenne csak az idei évre.

MTI/Blikk


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk