kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Nyugdíjpénztárak: veszteséget jelenthet az ugrálás

Elveszíthető a hozamgarancia, amennyiben a pénztártag öt éven belül egynél többször pénztárat, illetve a pénztáron belül portfóliót vált - hívja fel sajtóközleményében a magánnyugdíjpénztári tagok figyelmét az átlépés lehetséges kedvezőtlen hatására a Stabilitás Pénztárszövetség.

"A magánnyugdíjpénztárak közötti átlépések száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és 2009-ben már meghaladta a 200 ezer főt. Éppen ezért fontosnak tartjuk felhívni a pénztártagok figyelmét arra, a 2010. január elsejétől életbe lépett jogszabály-módosításra, amely szerint a más pénztárba átlépő tagok elveszítik a hozamgaranciára való jogosultságukat, amennyiben a felhalmozási időszakban kezdeményezett pénztárváltások között nem telt el legalább öt év" – figyelmeztet Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. A jogszabály-módosítás a 2009. december 31-éig kezdeményezett átlépésekre nem vonatkozik. Nem számít a tag általi kezdeményezésnek, ha valaki a pénztárak egyesülése, vagy szétválása miatt kerül új pénztárba.

Elvész a jogosultság, ha a pénztáron belül a tag által kezdeményezett portfólióváltások között nem telik el legalább öt év, amelynek megállapításakor szintén nem kell figyelembe venni a 2009. december 31-e előtt történt portfólióváltásokat. „A hozamgarancia megőrzése nagyon fontos minden pénztártag számára, mivel ez biztosítja a teljes felhalmozási időszakra vonatkozóan, hogy a tagi befizetések az inflációval megegyező hozamot garantáltan megőrizzék. Amennyiben a nyugdíjba lépéskor a magánnyugdíjpénztár által vezetett számla egyenlege nem éri el a hozamgarantált tőke összegét, úgy azt a Pénztárak Garanciaalapja kiegészíti. Ez a garancia a teljes felhalmozási időszak összesített befizetéseire és összesített hozamára vonatkozik, tehát nem az egyes évek befizetéseit és hozamát kell figyelembe venni” – magyarázta a főtitkár.

Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy az átlépés minden esetben költségekkel jár - a tag követelésének egy ezreléke -, amely az egyén számlaegyenlegéből kerül levonásra. Azon pénztártagok, akik két éven belül átlépnek, az átlépési költségen felül maximum 5000 forint átlépési díj megfizetésére is kötelezettek - amelyet a tagnak külön be kell fizetnie a pénztárba -, ha az átlépés költségei meghaladják a tag követelésének egy ezrelékét.

A pénztártagok tudatos választása a magánnyugdíjpénztárak között, alapvetően pozitív és értékes eleme a magánnyugdíjpénztári rendszernek, azonban pénztárváltáskor érdemes a tagoknak alaposan tájékozódni, megvizsgálni többek között a pénztári portfóliók kockázatosságát, a pénztárak éves és tíz éves hozamrátáját, befektetési politikáját, működési költségeit és egyéb mutatóit, valamint a vagyon- és letétkezelési díjak mértékét
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk