Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Nyújtsák a maximumot a szociális dolgozók

A szociális biztonság nem minimumkövetelmény, a szociális ellátásban dolgozóknak a maximumra kell törekedniük, így válhat a társadalom is befogadóbbá - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Az államtitkár a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat felújított épületének átadóján kifejtette: az állami fenntartású szociális intézmények felújítására 2015-ben csaknem tízmilliárd forintot fordítottak, ami azt mutatja, hogy "az állam tud jó gazda lenni, volt értelme az állami fenntartás megszervezésének".

Közölte, európai uniós forrásból 7,2 milliárd forintot fordítottak energetikai korszerűsítésre, míg saját forrásból 2,4 milliárdot a régóta fennálló műszaki problémák, esetenként a tetőfelújítás megoldására, illetve eszközbeszerzésre költöttek.

Czibere Károly úgy fogalmazott: a szociális intézmények megújítása, korszerűsítése mellett fontos a szociális szakemberek "megújulása", folyamatos képzése is a szolgáltatások színvonalának emeléséhez. Utóbbit szolgálta 2014-2015-ben a bérpótlék és a bérkiegészítés formájában adott béremelés, és az idén reményei szerint elinduló életpályamodell - tette hozzá.

Az MTI-nek elmondta: bérpótlékra 2014-ben 12 milliárd forintot fordítottak, a bérkiegészítésre abban az évben 7,5 milliárdot, tavaly 20 milliárdot, idén pedig 28 milliárd forintot költenek. Hozzátette: reményei szerint júliusban kerülhet a kormány elé a szociális ágazatban dolgozók életpályamodellje, amely - elfogadása esetén - 2017 közepén indulhatna el.

Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke egész Békés megye ünnepének nevezte az eseményt. A felújítás a jobb munkakörülmények megteremtése mellett energiamegtakarítást is jelent az intézmény számára, amelyben 37 év elteltével cserélték ki a nyílászárókat - mondta.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat energetikai korszerűsítésére, nyílászárócserére és szigetelésre, valamint egy biomassza-erőmű kialakítására európai uniós forrásból összesen 286 millió forintot fordítottak.

Az 1978-ban létesült intézmény 2007. július 1-je óta látja el Békés megye gyermekvédelmi szakellátási feladatait. Az integrált központban 115 férőhelyes ápoló-gondozó otthon, rehabilitációs célú lakóotthon működik, és ott zajlik a fogyatékossággal élők nappali ellátása is.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk