Megjelent: 10 éve

Ők lettek Magyarország Legvonzóbb Munkáltatói

Mindössze egy hazai tulajdonú cég fért be a top tízes listába, ahol a legnagyobb multik taroltak.

images

A Legvonzóbb Munkáltatók

1. Audi Hungaria Motor
2. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary
3. Bosch csoport
4. Microsoft Magyarország
5. MOL-csoport
6. Coca Cola HBC Magyarország
7. Nestlé Hungária
8. IKEA
9. IBM Magyarország
10. L'Oréal Magyarország
Az Audi, a Mercedes, a Bosch, a Microsoft a MOL, Coca Cola, a Nestlé, az IKEA, az IBM és a L’Oréal a Legvonzóbb Munkáltatók Magyarországon, derül ki az Aon Hewitt és az AIESEC közös kutatásából, amely a Forbes magazinban jelent meg először. A korábbi évekhez képest nőtt a külföldi munkavállalással hosszú távon kalkulálók aránya: a válaszadók 42 százaléka akár több, mint egy évre is elhagyná az országot a jobb fizetés vagy a szakmai előrelépés reményében – írja az Aon közleménye.

A multik mindent visznek

Ötödik alkalommal folytatták le a Munkáltatói Márka Kutatást Magyarországon. A felmérésben résztvevő közel nyolcezer pályakezdő és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállaló válaszai alapján a magyarok egyértelműen a multinacionális cégeket tartják a legvonzóbb munkaadóknak, az első tízbe gyakorlatilag egy hazai és kilenc nemzetközi tulajdonú, több országban aktívan tevékenykedő vállalat került be.
A díjazottak

Az informatika a legvonzóbb

A Legvonzóbb Munkáltatók listája ugyan nagyjából jól reprezentálja a munkavállalók számára legvonzóbb iparágakat, a szektoriális bontás már komolyabb meglepetéseket is mutat. Legtöbben az IT/telekommunikáció piacra vágynak (11 százalék), ezt követi az idegenforgalom és az államigazgatás (8-8 százalék), majd a banki és biztosítói szféra, valamint az autóipar (7-7 százalék). A lista végére az építőipar (3 százalék), az olaj és üzemanyag kereskedelem (2 százalék), a villamos energia és gázszolgáltatás (1 százalék), valamint a villamos energiatermelés (1 százalék) kerültek.

Menni vagy maradni: hosszú távra tervezünk
Ezért mennek külföldre

Ugyan az előző évekhez képest szinte nem változott azon munkavállalók aránya, akik a határon túl terveznek szerencsét próbálni, a hosszú távú külföldi letelepedésen gondolkodók aránya szembetűnően nőtt: a válaszadók 28 százaléka hagyná el akár 3 évnél hosszabb időre is az országot (2012-ben ez a szám 25 százalék volt). A megkérdezettek 15 százaléka gondolkozik 1-3 éves periódusban (2012-ben 13 százalék tervezett ilyen időintervallumban az országon kívül munkát vállalni).

A külföldi munkavállalás irányába kacsingatók legszívesebben az EU-ba és Észak-Amerikába mennének elsősorban jobb fizetésért, vagy karrierépítési céllal. Jellemzően a diplomások (54 százalék) és a 29 évesnél fiatalabbak nyitottabbak a mobilitásra, a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők jóval kevésbé vállalkozó szelleműek (37 százalék).
A díjak

Pénz beszél?

A fizetési igények tekintetében komoly különbségek vannak az egyes szektorok között, és a válaszadók egyáltalán nem feltétlenül a legvonzóbb iparágakról gondolják azt, hogy ott a legjobbak az anyagi lehetőségek. Az átlagos fizetés elvárások alapján az informatikusok (nettó 278830 forint), a mérnökök és műszaki emberek (nettó 264523 forint), a minőségbiztosítók (nettó 240301 forint), a jogászok (nettó 236781 forint) és a kutatás-fejlesztéssel foglalkozók (nettó 233775 forint) fizetés elvárásait illetően van a legnehezebb dolguk a HR-eseknek. A legszerényebb igényekkel rendelkezők a mezőgazdasági szakmunkások (nettó 158026 forint), a vendéglátósok (nettó 172912 forint), az irodai adminisztrációval foglalkozók (nettó 175075 forint), az építőipari szakmunkások (nettó 193486 forint) és a kommunikációs iparágban tevékenykedő PR-osok és marketingesek (nettó 196349 forint).
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk