kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Oktatási államtitkárság: zavart kelt a Pedagógusok Szakszervezete

Az oktatási államtitkárság szerint alaptalan félelmeket kelt a tanítókban és a tanárokban a Pedagógusok Szakszervezete.

Az államtitkárság az érdekvédelmi tömörülés csütörtöki nyilatkozatára reagáló, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen, valamint az e tárgyban tett nyilatkozataikban egyértelművé tették, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 2013. szeptember elsején hatályba léphessen a nemzeti köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus-életpályamodell.

Az államtitkárság állásfoglalása abban a kérdésben is félreérthetetlen, hogy a pedagógusok új munkarendje csak a béremeléssel egyszerre vezethető be - szögezték le ismét.

Mint írták, a hivatkozott kormányhatározatban az áll, hogy a köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógusbér-emelés 2013. szeptember 1-jei bevezetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a jövő évi makrogazdasági és költségvetési feltételek lehetővé teszik. Egyúttal felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy ha a fenti feltétel nem teljesül, gondoskodjon a köznevelési törvényben a pedagógus-életpályamodell 2014. január 1-jével történő hatálybalépésének megfelelő módosításáról.

"A Pedagógusok Szakszervezetének tisztában kell lennie azzal, hogy állításai valótlanok. A törvény magasabb rendű jogszabály, amelyet felülírni csak törvénymódosítással lehet" - zárul a kommüniké.

A Pedagógusok Szakszervezete csütörtökön azt követelte, hogy a kormány ne vezesse be azokat az intézkedéseket, amelyek több tízezer álláshely megszüntetésével járhatnak. A szakszervezet szerint egyre kisebb az esély érdemi megállapodásra az oktatási államtitkárral. Az érdekvédelmi szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a Magyar Közlöny 39. számában megjelent kormányhatározatból értesültek arról, hogy a kormány régen eldöntötte, a pedagógusok munkaterheit radikálisan megnövelő törvényi rendelkezéseket 2013. szeptember 1-jével hatályba lépteti akkor is, ha az új illetmény-előmeneteli rendszert nem vezetik be.

Mint írták, a pedagógusok munkaterheit meghatározó rendelkezéseket - 32 óra kötött munkaidő (22-26 óra tanítással lekötött idő, 6 óra egyéb teendőkre, így eseti helyettesítésre, tanulói felügyeletre igénybe vehető idő) - ugyanis a köznevelésről szóló törvény 62. szakasza tartalmazza, amelynek felfüggesztéséről a határozat nem intézkedik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk