Megjelent: 15 éve

Oktatási diszkriminációról tanácskoztak Békéscsabán

Iskolák, civil szervezetek, hatóságok és vállalatok képviselői ritkán vitatnak meg közösen olyan komplex jelenségeket, mint az oktatási diszkrimináció, pedig valós fejlődést ezen a téren is csak összefogással lehet elérni. A Kurt Lewin Alapítvány által március 5-én, Békéscsabán rendezett fórumon sok olyan helyi szereplő ütköztethette nézeteit, akik a mindennapokban alig találkoznak egymással.

A Kurt Lewin Alapítvány március 5-i találkozója előtt ötven interjú készült a szervezetek munkatársaival személyes meglátásaikról, problémáikról, igényeikről. A beszélgetések fontos szempontokkal járultak hozzá a diszkrimináció csökkentésével kapcsolatos közös érdekek és lehetséges eszközök feltérképezéséhez. "A központilag megalkotott jogszabályok szelleme csak akkor tud elterjedni egy városban, ha a lakosság az elvet sajátjának érzi és nem külső kényszernek" - nyilatkozta Ligeti György a program vezetője. Békéscsaba intézményeit - iskolákat, hatóságokat, civil szervezeteket, piaci szereplőket - a budapesti alapítvány segíti saját, iskolai szegregációra vonatkozó etikai kódexük létrehozásában.

A Kurt Lewin Alapítvány, valamint a békéscsabai Speciális Nevelésért Alapítvány munkatársai által készített interjúk és koordinált fórum alapján a város oktatásának számos jellegzetessége kirajzolódott. A cigányok nincsenek túlreprezentálva a speciális nevelésű igényű gyerekek körében, jól működik a pedagógiai szakszolgálati rendszer, a sokszínűséget értéknek tekintik a szereplők. Ugyanakkor fejlesztendő az intézmények közötti kommunikációt, és fontos, hogy a város polgárai társadalmi befektetésként tekintsenek az oktatásra. Ráadásul a pedagógusokat és szociális szférában dolgozókat a kiégés is veszélyezteti. Az iskolán belüli és kívüli jelenségek között a legtöbben alig látnak kapcsolódási pontokat. Így például az iskolai és a lakóhely szerinti, területi szegregáció között a fórum szakértő résztvevői sem láttak összefüggést.

Lehetőséget biztosít a továbblépésre, hogy a város minden szereplője nyitott a párbeszédre, és sokuk szerint az oktatást valóban befektetésnek kell tekinteni. A kommunikáció erősítéséhez a helyi média nyújthat támogatást. A kialakulóban lévő gazdasági válság és az országszerte erősödő etnikai konfliktusok azonban itt is veszélyt jelentenek az együttműködés fejlesztésére. További fórumok alapján a tavasz végére fog elkészülni a dél-alföldi város oktatási szegregációra vonatkozó etikai kódexe.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk