Megjelent: 18 éve

Október előtt nem lesz legfőbb ügyész

Sólyom László köztársasági elnök október előtt nem jelöl új legfőbb ügyészt. Az biztos, hogy nem Horányi lesz az aspiráns.



Kapcsolódó témák

Sokáig legfőbb ügyész nélkül lehetünk

Elutasították Sólyom jelöltjét



Miután a pártok hétfőn leszavazták Sólyom László jelöltjét Polt Péter megüresedő helyére, a köztársasági elnök várhatóan októberben jelent be új nevet, amelyről az Országgyűlésnek döntenie kell.

Az államfő annyit leszögezett, hogy – hasonlóan Horányi jelöléséhez – ez esetben sem egyeztet előzetesen a pártokkal. Az is biztos, hogy a hétfői kudarc után nem dobja be ismét Horányi Miklós nevét, hanem új személyt választ.

Mivel nincs törvényben szabott határideje a jelölésnek, Sólyom dönti el, mikor és kit jelöl. Mivel azonban az elnök jelenleg szabadságát tölti, augusztusban pedig véget ér az Országgyűlés nyári ülésszaka, így az államfő várhatóan csak októberben jelöl újra.

A procedúra a jogszabályok szerint addig folytatódik, amíg nem sikerül egyetértésre jutni, azaz amíg Sólyom László nem talál olyan jelöltet, amelyet megszavaz a parlamenti többség.

A Népszabadság információi szerint egyébként július közepén várható egy bejelentés az elnöktől: az önkormányzati választások kiírása. A feltételezett időpont: október 1.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek