Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Ombudsman: komoly problémák vannak a közfoglalkoztatásban

Szabó Máté ombudsman szerint sürgős beavatkozást igénylő problémák vannak a közfoglalkoztatásban. A hivatal bérkifizetéssel, a közfoglalkoztatásból való kimaradás következményeivel és a képzések elmaradásával kapcsolatos gondokat tapsztalt.

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye szerint az önkormányzatok által szervezett közfoglalkoztatással kapcsolatban 2012 első felében sokan tettek panaszt az ombudsmannál kiszolgáltatott helyzetük miatt. Többen sérelmezték, hogy közvetve azért veszítették el a jogosultságukat a szociális támogatásra, mert kimaradtak vagy kikerültek a közfoglalkoztatási rendszerből, és így - egyéb munkalehetőség hiányában - nem tudták igazolni az évi 30 napos keresőtevékenység meglétét.

Szabó Máté munkacsoportjának tagjai négy megyében, négy település - Jászkarajenő, Bátonyterenye, Gyöngyös, Mány - önkormányzatánál és az illetékes munkaügyi kirendeltségeken is megbeszéléseket folytattak, interjúkat készítettek a közfoglalkoztatottakkal. Ezek során több jogalkalmazási, szabályozási visszásságot is megállapítottak, például, hogy a bérkifizetés időpontjáról szóló előzetes tájékoztatás esetleges, nincs pontos eljárási rend.

Az ombudsman jelentésében kiemelte: sok ember önhibáján kívül azért szorult ki a szociális ellátásból, mert nem tudott igazolni évente legalább 30 napos keresőtevékenységet. A vizsgált települések többségében az önkormányzatnak arról sem volt információja, hogyan szervezhetne közérdekű önkéntes munkavégzést, bizonytalanok voltak abban is, hogyan, milyen dokumentumok bemutatásával igazolható az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munka, illetve a háztartási munka - tették hozzá.

Általános tapasztalat volt továbbá, hogy az ellentmondásos feladatkijelölés és követelmények miatt figyelmen kívül hagyták a képzési programokkal összefüggő kötelezettségeket, nem tudtak elindulni az országos közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódó képzések, ami hátrányosan befolyásolta a mezőgazdasági programok eredményességét - olvasható az ombudsmani közleményben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk