kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Önkéntes munkára bátorítják a cégeket

"Civilbarát munkahelyek" létrehozását szorgalmazza az önkéntes munkát végző fiatalok teljesítményének elismerése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) - mondta Stágel Bence, a szervezet elnöke. A civil munkát és az önkéntességet támogató munkáltatók erről tanúsítványt kapnának.

A kereszténydemokrata politikus olyan szervezeteket és cégeket részesítene előnyben, akik a fiatal dolgozók civil munkáját támogatnák. Erre, ha a szándék adott, többféle lehetőség is lenne - mondta. Példaként említette, hogy nagyobb mozgásteret adhatnának a munkaadók az alkalmazottaknak az éves szabadság beosztásában, helyet és irodai eszközöket biztosíthatnának az önkéntes munka elvégzéséhez, vagy előnyben részesíthetnék a munkára jelentkezőknél azokat, akik komoly civil szervezeti tapasztalattal rendelkeznek.

Ma - bár az erről szóló törvény már életben van - az önkéntes munka még nem elterjedt, a paragrafusok rendelkezésre állnak, de a szervezeti háttér még hiányos, az önkéntes munkát sokan elfogadják, de kevesen becsülik - mutatott rá.

A KDNP országgyűlési képviselője szerint fontos lenne, hogy a társadalom felismerje és elismerje: a fiatal önkéntesek - mivel a közért dolgoznak - kedvezményekre is jogosultak lehetnek. Stágel Bence hangsúlyozta: az önkéntesek természetesen nem a munka helyett, de a munkaadó támogatásával végezhetnék a karitatív feladataikat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk