Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Önkéntes munkával integrálnák Ausztriában a menekülteket

Önkéntes munkavégzéssel integrálnák a menekülteket az ausztriai munkaerőpiacra az osztrák közszolgálati Ö1 rádióban elhangzott keddi beszámoló szerint.

images

A program a törvényi szabályzást követően nyár elején indulhat el. A hat vagy tizenkét hónapig tartó időszakban munka mellett 150 órás képzésre, nyelvtanfolyamra is járnának a menekültstátusszal rendelkezők. A rádió információja szerint ezer fő vehet majd részt a programon, azonban ez a szám függ a menekültek érdeklődésétől és attól, hogy a szervezetek mennyi embert tudnak alkalmazni. Ez idő alatt a menekültek kapnak beteg- és balesetbiztosítást, az azonban még egyelőre bizonytalan, hogy az önkéntes év alatt jár-e nekik anyagi támogatás.

Tavaly hatezer menekült helyezkedett el az osztrák munkaerőpiacon, idén azonban még több embernek kell lehetőséget teremteni - írta a Die Presse című osztrák lap kedden.

A legtöbben, mintegy 2100-an közülük csak rosszul fizető, segédmunkás állást kaptak, 800-an konyhai kisegítőmunkát látnak el, több mint ötszázan pedig az építőiparban helyezkedtek el. A lap megjegyzi, hogy a németországi munkaerőpiac 700 ezer új helyet kínál évente, ebből 350 ezret a bevándorlók töltenek be. Ausztriában tizedannyian laknak, mint Németországban, tavaly az így arányosnak vélt 70 ezer helyett "csak" 30 ezer, idén várhatóan 36 ezer új munkahelyet hoznak létre. Ennek a szerző szerint a gyenge osztrák gazdasági növekedés az oka. Január végén az Osztrák Munkaerő-piaci Szolgálat (AMS) mintegy 22 ezer munkakereső menekültet tartott számon, közülük 6800 szíriai, 4800 afganisztáni, 3400 oroszországi és csecsen, 1200 iraki és 1100 iráni volt.

Tíz százalékuk Bécsben él, ezért ott a legnagyobb a munkanélküliség. A Die Presse megjegyzi, hogy a menekültválság és a keletről áramló munkaerő hatására várhatóan tovább növekszik a munkanélküliség Ausztriában. Németországtól eltérően Ausztriában csak akkor dolgozhatnak az emberek, ha megkapják a menekültstátust. Így a tavaly az országba érkezett 90 ezer menekült nem jelent meg a munkaerőpiacon, mivel még kérelme elbírálására vár. Az AMS becslése szerint a menekültstátusszal rendelkezők közül idén 30 ezren keresnek majd munkát Ausztriában.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk