kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Öntudatra ébredt dolgozók: demonstráció, feketelista

A munkavállalói érdekek megsértése ellen demonstrál az egyik szakszervezeti tömörülés a Munka Ünnepén, a szabálytalankodó cégekről pedig adatbázis készült. Az egyik leggyakoribb törvénytelenség a érdekképviseleti aktivista elbocsátása, derül ki az mfor.hu cikkéből.

Demonstrációt szervez a munkavállalói jogok tiszteletben tartására a Liga Szakszervezetek május elsején Budapesten. A szervezők szerint a tiltakozásra azért van szükség, mert egyre több szabálytalanságra derül fény a munka világában. A peres eljárások hosszú ideig elhúzódnak, a cégek a szakszervezetek működését gyakran ellehetetlenítik, az aktivistákat pedig valamilyen ürüggyel eltávolítják. A büntetési tételek alacsony mértéke miatt pedig előfordul, hogy jobban megéri a munkaadónak a bírság kifizetése, mint a jogszabályok betartása.

"A törvények és a szankciók szigorítását várjuk az új kormánytól. Indokoltnak tartjuk, akár büntetőjogilag is felelőségre vonni a munka törvénykönyvét súlyosan megsértő foglalkoztatót" - mondta az mfor.hu-nak Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke. A hétfői programon a tervek szerint petíciót adnak át az Országgyűlés elnökének. A szervezők a rendezvényre több ezer résztvevőt várnak, elsősorban a tagszervezeteik köréből.

A Suzuki fellebbez


Az elbocsátott aktivista
Párma Zsoltot rendkívüli felmondással távolítot- ták el állásából, azt köve- tően, hogy kifogást nyúj- tott be a túlóra meghosz- szabbítása ellen. Lapunk- nak korábban elmondta: munkaviszonya megszün- tetésére egy február 1-én, a Magyar Televízióban elhangzott mondata adott okot, amellyel - a Suzuki vezetősége szerint - megsértette a vállalatot. Az utóbbi időben például a Magyar Suzuki Rt. is a támadások kereszttüzébe került a dolgozói érdekek megsértéséért. A bíróság a társaságot azért marasztalta el, mert nem biztosította az alapvető jogokat a munkavállalók érdekvédelmi tevékenységének megszervezéséhez. A cég fellebbezett a döntés ellen, a másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzte ki a bíróság.

"A vállalat vezetősége nem volt hajlandó elismerni, hogy az általunk életre hívott Liga Vas és Fémipari Szövetség képviselettel rendelkező szakszervet. Emiatt megalakítottuk az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetét, amelynek bejegyzése jelenleg folyamatban van" - nyilatkozta lapunknak Párma Zsolt, a LIGA Vas és Fémipari Szövetség Suzukis szervezetének elnöke, a vállalat nemrég elbocsátott dolgozója. Párma úgy érzi, hogy jogtalanul küldték el a cégtől, és mindent megtesz azért, hogy visszaszakerüljön régi pozíciójába.

Fekete könyv is készült


Suzuki vs. munkásmozgalom

Vissza kell vennie a Suzukinak a kirúgott szakszervezeti elnököt
Tanácsadással segítik a lapátra tett közszolgákat
Tanácsadással segítik a lapátra tett közszolgákat
Bíróság előtt a Suzuki szakszervezetének elnöke
További cikkek
A bizonyíthatóan jogsértést elkövető vállalatokról úgynevezett Fekete Könyv is készült már, amelyet szintén a Liga Szakszervezetek állított össze. Ebben a bíróság által munkaügyben elmarasztalt társaságok neve lelhető fel: a Suzuki mellett szerepel például a Rosmann Magyarország Kft. a Nitrogénművek Rt. és a Philips Kft. neve is. Az adatbázisban eddig összesen 16 cég található meg, de a kezdeményezők tovább bővítik a dokumentumot az aktuális ügyekkel.

Az interneten publikált Fekete Könyvbe a Rosmann például azért került be, mert 141 vizsgált munkavállaló közül 85-nek nem adta ki a 2005. évi szabadságot. A vállalat illetékese megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni arról, hogy megszüntették-e a viszásságokat, illetve mit jelent számukra a "rossztanulók" listáján való szereplés.

Gazdasági érdeket sértettek

A Fekete Könyv szerint a Nitrogénműveket az üzemi tanács együttdöntési jogának megsértése, illetve 4 üzemi tanácsi tag rendkívüli felmondással történő elbocsátása miatt marasztalták el. "A szóban forgó munkavállalók magatartása gazdasági érdekekbe ütközött. Nem bújhatnak a szakszervezeti tisztségviselés mögé azok, akik a vállalat érdekekit nyíltan és minősíthetően megsértik - vélekedett Medve József, a cég humánerőforrás vezetője. Reményei szerint ezt a Legfelsőbb Bíróság is megállapítja.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek