kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Órákkal rövidíti meg dolgozóit a Daimler

A súlyos értékesítési gondok miatt a Daimler bejelentette, hogy rövidített munkaidőt léptet életbe a Mercedeseket gyártó sindelfingeni üzemben.

Keddi értesülések szerint a Daimler munkaidő-csökkentési intézkedései január közepén lépnek életbe, s mintegy 20 ezer alkalmazottat érintenek. A gyártás átmeneti visszaszorítása érdekében a konszern más németországi üzemeiben ugyancsak hasonló lépéseket terveznek. Mindezzel egy időben a Daimler egyik legnagyobb beszállítója, a fékeket gyártó leverkuseni TMD fizetésképtelenséget jelentett be. A Süddeutsche Zeitung kedden arról tudósított, hogy a Daimler legnagyobb németországi gyárának számító sindelfingeni üzemben a rövidített munkaidő január 12-én lép életbe, s a tervek szerint március végéig tart. Minderről a gyár vezetése már tájékoztatta az alkalmazottakat, akiknek mintegy kétharmadát érinti az intézkedés. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is négy hétre meghosszabbított karácsonyi szünet után az alkalmazottak az első negyedévben hetente csak négy, sőt adott esetben csak három napot dolgoznak.

A Mercedeseket gyártó 14 németországi üzem összesen 150 ezer alkalmazottja e hét péntektől kezdi meg négy hétre meghosszabbított karácsonyi szabadságát. A sindelfingeni mellett a későbbiekben más üzemekben is rövidített munkaidőt terveznek - írta a Süddeutsche Zeitung a Daimler egyik szóvivőjét idézve. A szóvivő egyebek között a berlini, a brémai, valamint a düsseldorfi üzemet említette. A német lap idézte a Daimler üzemi tanácsának elnökét, Erich Klemmet, aki szerint a rövidített munkaidő bevezetése nehéz, de elkerülhetetlen lépés. Klemm ugyanakkor elismerte, hogy a rövidtett munkaidő következtében csökken a foglalkoztatottak jövedelme. Hasonló intézkedést a Daimler 15 éve nem rendelt el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk