kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Óránkénti százezres fizetés is volt a BKV-nál

Jelenleg is vizsgálja a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya a BKV szerződéseit, köztük a CEMI (Central European Management Intelligence) tanácsadó céggel még 2007-ben kötött megállapodást - erősítette meg a rendőrség a Népszabadság információját.

A cikk szerint a CEMI tíz hónap alatt 287 millió forintot kasszírozott tanácsaiért a BKV-tól. A cég szenior partnerei óránként százezer forintot, junior partnerei hetvenötezret, elemzőik harmincötezret számláztak. A CEMI-vel kötött szerződést a BKV részéről vezérigazgatóként Antal Attila írta alá, akit nemrégiben gyanúsított meg a rendőrség.

Antal állítólag részletes vallomást tett, és hivatalosan meg nem erősített információk szerint a CEMI-vel kötött szerződés kapcsán is érdemben nyilatkozott.

A BKV korábban közleményben azt állította, hogy a céggel kötött szerződésnek és a kapott tanácsoknak köszönhetően kilencmilliárd forintot sikerült megtakarítani, így a majd háromszázmilliós ráfordítás sokszorosan megtérült.

A CEMI egyik korábbi "ügyvezető partnere" Orbán Krisztián volt, aki most az Oriens nevű tanácsadócég egyik irányítója, nem mellesleg a múlt hétvégén visszalépett fideszes képviselőjelölt, Orbán Anita férje.

Világgazdaság/Népszabadság

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk