kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Orbán: csak olyan béremelés támogatható, amelynek megvan a gazdasági fedezete

A kormányfő szerint a népvándorlás miatt veszély fenyegeti az eddig elért eredményeket. Az ellenzéki pártok szerint Orbán Viktor nem foglalkozott a valós társadalmi problémákkal - foglalja össze az InfoRádió.

images

images

A magyar határvédelmi vonalak megerősítését sürgette hagyományos évértékelő beszédében a kormányfő. Orbán Viktor közölte: a belügyminiszter már dolgozik a védvonalak előkészítésén a magyar-román határon. A kormányfő hangsúlyozta: ha szükséges, Szlovéniától Ukrajnáig kell megvédeni Európa határait. Úgy vélte: a népvándorlás miatt veszély fenyegetheti az eddig elért eredményeket és a biztató jövő lehetőségét. Hangsúlyozta: a kormány népszavazási kezdeményezése a márciusban Brüsszelben napirendre kerülő kötelező betelepítési kvóta ellen szól. A gazdaságra utalva arról beszélt: az állami- és a magánszektorban is csak olyan béremelés támogatható, amelynek megvan a gazdasági fedezete, ezért fontos a versenyképesség.

Az MSZP szerint a miniszterelnök nem foglalkozott a társadalom valódi problémáival évértékelő beszédében. A Jobbik úgy vélte: Orbán Viktornak személyesen kellene megtapasztalnia a valóságot, mert egyes iskolákban nincs pénz fűtésre és az egészségügyi intézmények állapota tragikus. Az LMP szintén arról beszélt: Orbán Viktor miniszterelnök arról adott tanúbizonyságot, hogy elvesztette kapcsolatát a valósággal.

Az Együtt a Várkert Bazárnál tüntetést tartott Orbán Viktor évértékelőjének idejére a Nemzeti Választási Irodánál történtek, valamint a kormány által kezdeményezett kvótaügyi népszavazás miatt.

InfoRádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk