Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Orbán: Európa szakít néhány tabuval

A magyar miniszterelnök szerint Európában új gazdasági-társadalmi modell alakul ki, a válság után nem a régi viszonyok állnak helyre - Orbán Viktor az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatót pénteken Brüsszelben.

images

Orbán Viktor elmondta, hogy mandátumának félidejéhez érve a magyar EU-elnökségnek sikerült elérnie az időarányosan kitűzött célok többségét. Mint mondta, előre tudta, hogy ez a csúcs nagyon nehéz lesz, és három héttel ezelőtt még nagyon jelentősek voltak az eltérések egyes tagországok között annak a hat uniós jogszabálytervezetnek a szövegét illetően, amelyek a közös gazdasági kormányzás megteremtését szolgálják. E hat jogszabály ügyében most teljes egyetértés született - állapította meg.

Felhívta a figyelmet az EU által célként kitűzött modellváltás több tartalmi elemére - arra, hogy a munkát vonzóbbá kell tenni, a munkanélkülieket munkához kell juttatni, a szociális biztonságot össze kell kapcsolni a rugalmassággal, a nyugdíjrendszereket meg kell reformálni, a tőke számára vonzó környezetet kell biztosítani, több forrást kell kutatásra és fejlesztésre fordítani, költséghatékony hozzáférést kell biztosítani az energiához.

Európa szakít néhány tabuval - mondta Orbán. Hangsúlyozta a foglalkoztatás növelésének kiemelkedő fontosságát. Úgy vélekedett, hogy Európa - ahol mintegy 65 százalékos a foglalkoztatási arány - nem lehet tartósan versenyképes a 75 százalékos foglalkoztatási arányt mutató Egyesült Államokkal, illetve a 85 százalékos foglalkoztatási arányt felmutató Kínával. Külön megjegyezte, hogy Magyarország az európai átlagtól is jelentősen elmarad, 55 százalékos foglalkoztatási aránnyal.

A miniszterelnök szerint Európa olyan irányba mozdul, amilyen irányba kilenc hónappal ezelőtt Magyarországot elmozdították. E tekintetben - mondta - előnyt jelent Magyarország számára a stabil, kétharmados kormánytöbbség, mert az döntésképességet, hatékonyságot eredményez.

Magyarország - mondta Orbán Viktor - nem fogad el külföldről olyan recepteket, amelyek kárt okoznak az országnak. A válsághelyzetből való kilábalás során az ország alkalmaz a hagyományosan bevett módszerek mellett újszerű eszközöket is - tette hozzá, és példaként megjegyezte, hogy ma már több ország alkalmazza a válságadókat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk