Megjelent: 12 éve

Orbán Viktor egy önmagát fenntartó felsőoktatást akar

Orbán Viktor olyan felsőoktatási rendszert szeretne Magyarországon, amely önfenntartó, és amelyben minden hallgató ki tudja fizetni a tanulási költségét, de a tandíjat ellenzi - írja a Policity.

"Egy önmagát finanszírozni képes felsőoktatási rendszerben gondolkodom, ahol az állam minden egyes magyar diák számára, aki az egyetemek által előírt minimális követelményt képes teljesíteni, biztosítja annak lehetőségét, hogy saját maga finanszírozhassa a tanulását úgy, hogy az a diáknak ne jelentsen vállalhatatlan megterhelést, és az igénybe vett erőforrásokat hosszú lejáratban kelljen majd visszaadnia" - nyilatkozta a miniszterelnök.
Mint mondta, az új rendszer lényege a kölcsönös felelősségvállalás az állam és a hallgatók részéről, hiszen az egész nemzet érdeke, hogy a tehetséges tagjai tanuljanak, és tudásukból később az egész közösség részesedhessen, ezért kell a végzés után bizonyos időt Magyarországon dolgozniuk. Ugyanakkor a másik oldalról a hallgató érdeke is a diploma megszerzése, hiszen ez jobb lehetőségeket, magasabb fizetést biztosít a számára.

Arra, hogy a 18-29 évesek fele külföldön szeretne dolgozni, Orbán azt mondta: nem arról akarja meggyőzni a fiatalokat, hogy ne menjenek ki, hanem arról, hogy ne maradjanak kint, jöjjenek haza.

Policity/edupress.hu


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk