kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Összecsaptak a hullámok a BKV felett: sztrájk, csőd, jegyáremelés

Sztrájkra készülnek a BKV dolgozói, miközben a csődközeli állapot immár a napi üzletmenetet fenyegeti. Demszky Gábor főpolgármester ugyanakkor 10%-os jegyáremelést vetett fel. Szóba került a társaság feldarabolása, de ennek kapcsán még tartanak a viták. A 12 ezer alkalmazottat közben az nyugtalanítja, hogy elbocsátásokra is sor kerül - írja a hvg.hu.

A lap beszámol róla, hogy a BKV-nál működő 11 szakszervezet nyílt levélben jelezte Demszky Gábornak, hogy bizalmuk megrendült benne, mivel úgy vélik, hogy a főpolgármester nem tartotta be segítségre vonatkozó ígéretét. A szakszervezetek sztrájkot hirdetnek, ha továbbra sem vonják be őket a BKV elkerülhetetlen átalakításának folyamatába.

Eközben napirendre került a teljes vezetőségváltás kérdése is. Demszky szerint Aba Botonddal az élen a menedzsmentnek mennie kell. A lap MSZP-s körökből nyert információi szerint az ifjú szocialisták egyike lehet Aba utódja, de felmerült Moskovits Péter neve is, aki az előző ciklusban MSZP-színekben a pénzügyi bizottság vezetője volt a Városházán.

Ugyanakkor cégnél már egy éve "csődközeli állapotokról" beszélnek. Podonyi László az Állami Számvevőszék központi szervezeteket ellenőrző osztályának vezetője a hvg.hu-nak elmondta, hogy a BKV folyamatos hitelfelvételre kényszerül, folyamatosan veszteséget halmoz fel, majd a könyvelési időszak végén a főváros utólag megfinanszírozza a tőketörlesztést. Az utóbbi két évben azonban a Városháza egyetlen fillért sem adott az üzemeltetéshez. A veszteség 9 milliárdról tehát 30 milliárdra duzzadt, míg az adósságállomány eléri a 60 milliárd forintot. Emellett a BKV éves bevétele mindössze 60 milliárd forint.

A csődbe juttatás a privatizáció tudatos előkészítése lehet - vélte már tavaly is Szálka Miklós, a BKV felügyelőbizottságának fideszes tagja. Általános csődeljárási gyakorlat ugyanis, hogy a nagy cégeket, kisebb, jobban kezelhető, átláthatóbb egységekre darabolják - olvasható a lapban.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek