Megjelent: 21 éve

Összeegyeztethető-e Nógrádban a falusi turizmus a munkahely-teremtéssel?

A Nógrád megyei Nagylóc község polgármestere szerint nem akadályozhatja a környező falvak idegenforgalmi elképzeléseinek megvalósítását a zsúnypusztai településrészre tervezett aszfaltkeverő üzem megépítése. A beruházást tervező vállalkozó az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az üzem léte felére csökkenthetné a nógrádi útépítések költségét.

Összeegyeztethető-e Nógrádban a falusi turizmus a munkahely-teremtéssel? 2003. augusztus 13. FigyelőNet, MTI A Nógrád megyei Nagylóc község polgármestere szerint nem akadályozhatja a környező falvak idegenforgalmi elképzeléseinek megvalósítását a zsúnypusztai településrészre tervezett aszfaltkeverő üzem megépítése. A beruházást tervező vállalkozó az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az üzem léte felére csökkenthetné a nógrádi útépítések költségét. Nagylóc önkormányzata előzetes hozzájárulását adta a beruházáshoz, azzal a feltétellel, ha azt a szakhatóságok is jóváhagyják - közölte Nagylóc polgármestere. Dulai Barnabásné elmondta: az aszfaltkeverő üzemet a zsúnypusztai kőbánya tulajdonosa építené meg a bánya mellett, mert így nem jelentkezne szállítási költség. Közlése szerint zárt rendszerű, az EU-szabványoknak megfelelő, számítógépes vezérlésű, szondákkal ellátott keverőüzem épülne Nagylóc külterületén, Zsúnypusztán. Az üzem működése a 21-es és 22-es úton összesen napi 10-11 teherautónyival növelné a közúti forgalmat. A polgármester tájékoztatása szerint keverő négy-öt új munkahelyet teremtene, emellett 15-20 embert foglalkoztatna a beruházó a tervezett útépítési munkálatoknál. Piffka Zoltán, a zsúnypusztai kőbányát üzemeltető kft. tulajdonosa elmondta, ha megkapja a szükséges engedélyeket, a 200 millió forintos beruházást követően 2004. tavaszán már működhetne az üzem. Hozzátette, egyelőre nincs érvényes építési engedélye, mert a Bükki Nemzeti Park igazgatósága nem adta meg a hozzájárulását, és hiánypótlást kért. A cégvezető hangsúlyozta: Nógrád megyében nincs aszfaltkeverő üzem, a cégeknek Abasárról, Recskről és Gödöllőről kell szállítaniuk. "A fuvardíj oly mértékben megdrágítja a beruházásokat, hogy egy helyben működő aszfaltkeverő révén csaknem felére csökkenhetnének Nógrád megyében az útépítések költségei " - tette hozzá. A beruházás elleni tiltakozásnak sajtótájékoztatón adott hangot kedden hét környező falu polgármestere és Surján László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője. Mint kifejtették, a vidék egyetlen vonzereje annak természeti szépsége, és szerintük taszítaná a turistákat az ipari üzem zaja, látványa, továbbá az esetleges környezeti károk.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek