kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Összehangolják a válságkezelő intézkedéseket

Összehangolja válságkezelő intézkedéseit a pénzügy-, a nemzeti fejlesztési és gazdasági-, a szociális és munkaügyi-, valamint a földművelésügyi minisztérium, s a tárcák a szükséges forrásokat is egymás mellé rendelik - közölte Tukacs István, a válságkezelésért felelős kormánymegbízott nyíregyházi sajtótájékoztatóján pénteken.

A kisebbségben kormányzó MSZP politikusa a tervezett intézkedések közül kiemelte: a fő cél a munkahelyek megőrzése, s ennek érdekében javítják majd a gazdasági szereplők pénzügyi helyzetét, és ösztönzik a foglalkoztatást teremtő beruházásokat. A kormánymegbízott szerint a "gazdaság pénzhez juttatására" a rendelkezésre álló IMF-keretből kapnak pénzt a bankok a hitelezéshez, továbbá felgyorsítják az Európai Uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseket.

A kis- és középvállalkozások 10 és 100 millió forint közötti kölcsönfelvételéhez az elképzelések alapján visszafizetési garanciát vállal az állam, továbbá kamattámogatást is biztosít. A nagyvállalkozásoknál a felvett hitelek 80 százalékára lesz fedezetvállalás, s ennek a keretét 900 milliárd forintra emelik fel.

Tukacs István tájékoztatása szerint az uniós beruházások közül a gazdasági, a települési, az oktatási és az egészségügyi fejlesztések felgyorsításáról intézkednek. Ehhez a forrásokat is átrendezik, hogy kialakítsanak egy 100 milliárdos támogatási keretet.

A beruházások megvalósításának gyorsítására változtatást terveznek a pályázati rendszerben is, 50 millió forintos összegig egyszerűbben lehet majd az igénylést benyújtani, s két-három héten belül a döntést is meghozzák. Ugyancsak szó van a kétfordulós pályázati rendszer megszüntetéséről, s első körben hoznak majd döntést azok elfogadásáról vagy elutasításáról.

A hátrányos helyzetű térségek gazdasági fejlesztésére 20 milliárd forint összegű alapot képeznek, s annak pályázati feltételeit január közepéig kidolgozzák. Az összeget tőkepótlásra, piacszerzésre, eszközbeszerzésre vagy beruházási kamatok csökkentésére egyaránt felhasználhatják majd az igénylők. A kormánybiztos megjegyezte, "nem a klasszikus értelemben vett hátrányos helyzetű régiókat érinti majd a segítségadás, hanem azokat a körzeteket, ahol a pénzügyi válság miatt alakul ki gazdasági nehézség".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk