kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Ősszel indul az új szakképzési rendszer

Szeptemberben indul a szakképzés új rendszere - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért keddi átadó ünnepségén Budapesten.

Varga Mihály kiemelte: a kormány azzal segíti a vállalkozásokat, hogy kiszámítható környezetet és tervezhetőséget biztosít számukra, a 2016-os költségvetési törvényjavaslat ennek a két célnak a jegyében készült. A miniszter elmondta: a szakképzés új rendszere hozzájárul majd a fiatalok biztos szakmai tudásához, amivel megfelelő, biztos munkahelyeket találhatnak.

Díj a sikeres vállalkozásokért

A 2013 augusztusában alapított díjat három kategóriában havonta adja át Varga Mihály.

Ez alkalommal "A hónap beruházója" címet a Csaba Metál Zrt. nyerte el, a cég legfrissebb nagyberuházásának eredményeként új üzemcsarnokot és kibővített raktárhelyiséget avattak fel 2015. február 18-án Békéscsabán. A fejlesztés összköltsége több mint egymilliárd forint volt, amelynek fele hazai és uniós támogatást is tartalmazott. Az üzem közel 3800 négyzetméterrel bővült a beruházás eredményeképp. A Csaba Metál Kft. 2007 óta csaknem 3 és fél milliárd forintot fordított beruházásokra.

A 100 százalékban magántulajdonban lévő Csaba Metál Zrt.-nél az elmúlt 3 évben 72 fővel bővült a foglalkoztatottak száma.

"A hónap kis- és középvállalkozása" az AKA Kereskedelmi Kft. - Gere Attila Pincészete lett. A villányi borvidék egyik legjelentősebb pincészetének története 7 generációval ezelőtt kezdődött. Napjainkban a család birtoka eléri a 70 hektárt, és már az ifjabb generáció is része a pincészet hétköznapjainak. A cég 2012-ben 933 millió forintos, 2013-ban 967 millió forintos árbevétellel büszkélkedhetett.

"A hónap startup vállalkozása" a Brewie - Newity Kft. lett, az ötletük a programozható házi sörfőzőgép. A magyar fiatalok fejlesztése a Brewie (kiejtése: 'Brui'), a világ első olyan sörfőzőgépe, amely teljesen automatizálja a hagyományos sörfőzés minden lépését. A Brewie-val bárki bármilyen sört főzhet egyetlen gombnyomással. Az automata sörfőzőgép, a Brewie ötlete 2013 nyarán született meg. Az első prototípus 2014 januárjában lett kész, amit azután a cégalapítás (Newity Kft.) követett. Az elmúlt egy évben összesen 4 prototípust sikerült megépíteniük, jelenleg már a mini sorozatgyártást tervezik. 2014 decemberében indították az első értékesítést egy "crowdfunding" (közösségi finanszírozás) kampány keretében, ahol több mint 140 előértékesítés során eladott gép után 223 ezer dollár bevételük keletkezett.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk