kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Ősszel már lesz munkateszt?

Az Út a munkába programnak vannak olyan elemei, amelyek már ősszel életbe léphetnek - mondta Török Zsolt, a programért felelős miniszterelnöki megbízott.

images

A következő két hétben elkészül a munkatesztet is érintő program kormányzati előterjesztése, és ennek vannak olyan elemei, amelyek már idén ősszel életbe léphetnek - közölte a programért felelős miniszterelnöki megbízott, hozzátéve hogy akkor jelentős méretű közmunkaprogramokat kell elindítaniuk. Török Zsolt emlékeztetett arra: a cél, hogy akit lehet, vezessenek vissza a versenyszférába, akit pedig nem tudnak oda visszavezetni, annak a közfoglalkoztatás keretében találjanak munkát. (Összesen 3,6 milliárd forintból három közmunkaprogram indult, vagy indul május elején, melyek során 4500 ember kap átmeneti állást.)

Mint mondta, felvetődött a hiányszakmában tanuló szakmunkások ösztöndíjának, illetve a felsőoktatási romaösztöndíjnak az igénye. A munkateszt bevezetésével kapcsolatos kérdésre Török Zsolt közölte: a kistelepülések polgármesterei azt mondták, nagy szükség lenne rá, és a foglalkoztatási szolgálat meg tudná valósítani. Ez azt jelentené, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülőknek negyedévente 15 napos, évente 60 napos közjellegű foglalkoztatásban kellene részt venniük, ehhez külön forrást kapnának az önkormányzatok.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek