kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Ősztől nyugdíjas lesz és könyvet ír Demszky

A főpolgármester nem számít arra, hogy BKV-ügyekben meggyanúsítják, legfeljebb arra, hogy tanúként hallgatják meg. Demszky Gábor az Index-nek adott interjújában elmondta azt is: ősztől nyugdíjas lesz és megírja az elmúlt húsz év történetét.

Nem számít arra Demszky Gábor, hogy a BKV-botrányok miatt meggyanúsítanák, arra viszont igen, hogy a rendőrség tanúként hallgatja meg - nyilatkozta a főpolgármester az Index hírportálnak. Hozzátette, számítani lehetett arra, hogy korábbi helyettesét, Hagyó Miklóst a mentelmi joga megszűntével őrizetbe veszik.

"Amikor a gyanú árnyéka felmerült, hogy olyasmi történik, ami szabálytalan lehet, akkor közbeavatkoztam. Antal Attilának távoznia kellett az Alfa-busz-botrány után, és akkor is léptem, 2008 tavaszán, amikor több közműcég vezetője szólt, hogy különböző emberek Hagyó Miklósra hivatkozva megjelentek náluk. Ha alapos okkal feltételezhető lett volna, hogy akármelyikük bűncselekményeket követett el, feljelentést tettem volna. De nem tettem, mert nem volt rá okom" - mondja az interjúban.

Az egész ciklusnak szerinte a legnegatívabb tanulsága az, hogy óriási koncentrált hatalom került egyetlen emberhez, Hagyó Miklóshoz és köreihez, és hogy ezt nem akadályozta meg idejében. "Mondhattam volna 2007-2008-ban vétót emelve, hogy nem, és elvehettem volna a cégfelügyeletet, lépést téve a koalíció felbontásának irányába, de "annak lettek volna nem kívánatos következményei. Ez az én politikai felelősségem" - jelentette ki.

Az Orbán-kormánnyal nem számít konfliktusra az önkormányzati ciklusból hátralévő öt hónapban. Ugyanakkor folytatódni fog az a folyamat, amit úgy lehet nevezni, hogy a városvezetés kriminalizálása.

Ha ősszel kitelik a mandátuma, mint mondja, "egyszerűen nyugdíjas lesz." - "Van egy világos feladatom, hogy összegezzem, megírjam az elmúlt húsz év történetét. Én ebben az időszakban hét miniszterelnökkel voltam kapcsolatban, az egész politikai elittel, Európában szinte minden vezető politikussal találkoztam. Ezt meg akarom írni, az lesz a címe a könyvnek, hogy Budapest-maraton" - fogalmazott az Index-nek.

Index.hu/Népszabadság Online


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk