Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Öt és félezer embert segített álláshoz egy uniós program a Dél-Alföldön

Az elmúlt három évben mintegy 5.500 álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie annak az uniós programnak a segítségével, amelyet a Dél-alföldi régióban valósítottak meg a hátrányos helyzetűek támogatásáról szóló projekt keretében - közölte a Békés megyei kormányhivatal vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön, Békéscsabán.

Erdős Norbert elmondta: országosan 53 milliárd forint állt rendelkezésre az alacsony iskolai végzettségűek, a tartósan álláskeresők, az ötven év felettiek, a gyermeknevelés után visszatérő anyukák, valamint a 2008 szeptember utáni válság hatására állásukat vesztettek számára a munkaerőpiacra való visszatérés érdekében.

A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyét érintő projekt keretében közel nyolc milliárd forintból 5.342 személyt sikerült az elmúlt három év alatt bevonni a képzési programokba. Így például az érintettek szakképesítést szerezhettek kőműves, nehézgépkezelő, élelmiszer- és vegyiáru-eladó, hegesztő szakmában, és az általános iskolát el nem végzettek számára is szerveztek képzéseket.

A projekt során a régiós munkaügyi központok, illetve a kirendeltségek 50-100 százalékban támogatták a foglalkoztatottak munkaadói számára a bérjellegű költségeket, és finanszírozták a munkába járás költségeit is. Emellett az álláskeresőket mentorok segítették, akik nemcsak a megfelelő képzések, hanem a munkahelyek megtalálásában is közreműködték.

Nagy Ágnes, a régiós munkaügyi központ vezetője azt hangsúlyozta, hogy a támogatásban részesültek több mint 65 százaléka a finanszírozás befejezését követő 180 nap után is állásban volt, például a vállalkozói képzésben tanultak mindegyike azóta is önállóként végzi tevékenységét.

Nagy Ágnes hangsúlyozta, hogy régiós szinten eddig ez volt a legnagyobb volumenű program, és - köszönhetően a képzéseknek - olyan személyek is munkához jutottak, akik korábban nem találtak lehetőséget a munkaerőpiacon.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk