Megjelent: 12 éve

Ötmilliárd forintot ad a kormány óvodafejlesztésre

Ötmilliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására, és különböző eszközök beszerzésére is - közölte az NFÜ az MTI-vel május 7-én.

A közlemény szerint a megjelent konstrukciók célja a kiváló magyar óvodapedagógia továbbfejlesztése, úgy, hogy az a kisgyermekek számára személyiségük kibontakoztatásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket optimálisan biztosítsák. Az NFÜ kiemelte: az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala. A közlemény kitér arra, hogy a színvonalas kisgyermekkori nevelés számos rövid és hosszú távú előnyt biztosít mind egyéni, mind társadalmi szinten. Az óvodai nevelés magas színvonalának biztosítása mellett hozzáférhetőségének garantálása is fontos. Ezen kívül figyelmet kell fordítani egyebek között a környezetre, az infrastruktúrára, a személyzeti ellátottságra, az irányításra és a minőségbiztosításra is - olvasható.

A dokumentum hangsúlyozza: a magas színvonalú óvodai nevelésben való részvétel általánossá tétele nagymértékben hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia sikeréhez, különösen két kiemelt uniós cél eléréséhez: egyrészt a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez, másrészt a kiemeléshez a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyével fenyegető helyzetből.

A kiírás keretében óvodák, óvodai részleggel is rendelkező többcélú intézmények, illetve ezek fenntartói pályázhatnak. A rendelkezésre álló keretösszeg a konvergencia régiókban 4 milliárd forint, míg a Közép-magyarországi régióban 1 milliárd forint. A támogatás mértéke a projekt összköltségének 100 százalékát is elérheti, az igényelt összeg minimum 1 millió, maximum 100 millió forint lehet. Pályázatok benyújtására 2012. június 1-jétől június 30-ig lesz lehetőség - derül ki az NFÜ közleményéből.

MTI/edupress.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk