kapubanner for mobile
OTP 
Megjelent: 19 éve

OTP - ezrek fizetnek a sikerességért

Közel 1500 dolgozójától válik meg az OTP jövő nyárra. Spéder Zoltán a bank alelnöke határozottan cáfolta azt a tényt, hogy az elbocsátás oka a bankadó bevezetése lenne, azt azonban nem tagadta, hogy a létszámleépítés mögött költségcsökkentési célok állnak.

Mint azt Spéder Zoltán a Magyar Rádió Online részére elmondta: informatikai fejlesztések és vállalati költségcsökkentés miatt lett szükség a hozzávetőlegesen 1000-1500 alkalmazott elbocsátására.

Magyarázatában kifejtette, hogy a bevezetett bankadó túlzottan nagymértékű terheket rótt a bankszektorra, miközben a lakosság eladósodásának tendenciája egyre erősödik. A hitelállomány 39 százalékos növekménnyel bír a tavalyi adatokhoz képest, miközben a betétállományi oldal csupán 21 százalékkal nőtt. Idő közben a romániai és horvátországi OTP-terjeszkedés is meglehetősen sok pénzt von el, így a költségcsökkentés és a tervezett elbocsátási hullám elengedhetetlenné vált. Az 1500 alkalmazott jövő év első felében, de legkésőbb nyáron kapja meg elbocsátó levelét.



A Magyar Rádió Online és a HVG jelentése nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek