kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Palkovics László lesz a felsőoktatási államtitkár

Palkovics László professzort, a BME tanszékvezetőjét kérte fel felsőoktatási államtitkárnak az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán ezt a mno.hu-nak adott interjúban jelentette be csütörtökön.

A tárca vezetője arra a kérdésre, hogy miért rá esett a választás, azt mondta: a felsőoktatási államtitkártól várt hozzáállás része egy olyan gazdasági szempont is, amellyel az egész ország érdekét szolgálja. A felsőoktatásból olyan diplomások kerüljenek ki, akik valóban munkát találnak, a tudásuk színvonalas, ők maguk ezáltal versenyképesek, emellett pedig azon ágazatokat erősítik, amelyek szükségesek egy sikeres Magyarországhoz – tette hozzá Balog Zoltán.

Beszélt arról is, hogy Palkovics László egyrészt egy nagyon sikeres iparpolitikai karrier csúcsán van, egy nemzetközi nagyvállalat (a Knorr-Bremse) jelentős vezetője, ugyanakkor rektorhelyettes volt a Kecskeméti Főiskolán, tehát belülről ismeri a felsőoktatást is.

„Tekintélye van, miközben olyan szélesebb rálátást és álláspontot képvisel, amely a felsőoktatás világában még kevésbé van jelen” – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki kitért arra: a leendő államtitkár volt a kétezres évek elején az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, ebben a bizottságban kapcsolódott össze a gazdaságpolitika és a tudománypolitika, a kutatásfejlesztés és a felsőoktatás; emellett ő Magyarország egyik legfiatalabb akadémikusa.

Arról, hogy Palkovics Lászlóra, mint gazdasági szakemberre számítanak az ősszel induló kancelláriarendszer bevezetésében is, azt válaszolta: természetesen; ugyan magának a rendszernek az alapjait készen kapja – hiszen korábban a Felsőoktatási Kerekasztallal végigtárgyalták, már csak a részletek kidolgozása van hátra -, az államtitkár vállalta, hogy a gyakorlatba ülteti ezt a rendszert. Az első év után azok tapasztalatait leszűrve nyilván továbbcsiszolja majd az igényeknek megfelelően, hogy valóban hosszú távon is sikeres legyen a kancelláriarendszer – tette hozzá.

A miniszter jelezte: a duális képzésben Palkovics László úttörő munkát végzett, Kecskeméten például ő építette fel ezt a rendszert, s a nevéhez kötődik "a magyarországi járműipari egyetemek együttműködésének elindítása is".

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy a mai napig léteznek olyan szakok és képzési formák az egyetemeken, amelyek sem az ott tanulóknak, sem pedig az egyetem hírének nem tesznek jót, hiszen nem lesz piacuk ezeknek a diplomáknak. Az adófizetőkről már nem is beszélve, akik az egészet kifizetik – mondta. Az előző években sikeresen elindultak a hallgatói önkormányzatokkal és a rektori konferenciával együttműködve a profiltisztítás irányába, de a humán területeken azért van még komoly tennivaló. Megjegyezte: a humán területeken is folyik egyfajta kreatív duális képzés, és egyéb eszközökkel is segítik a minőségi felsőoktatás megerősítését, például a tanári szakokon a Klebelsberg-ösztöndíjprogrammal 25 és 75 ezer forintos havi ösztöndíjhoz juthatnak a hallgatók.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk