kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Pályaorientációs teszttel a sikeres elhelyezkedésért

Az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) saját fejlesztésű képzési orientációs tesztet készített a középiskola befejezéséhez közel álló diákoknak, ezzel segítve őket a számukra legmegfelelőbb képzési terület és karrierút kiválasztásában - adja hírül az Edupress.hu.

images

Az egyszerű és gyorsan kitölthető kérdéssor végén a jövőbeli hallgatók visszajelzést kapnak a rájuk leginkább jellemző készségekről és érdeklődési irányokról, illetve megtudhatják, hogy ezek kiteljesítéséhez a Szegedi Tudományegyetem mely képzései segíthetik hozzá őket. Az oldalon elérhető tesztet már az egyetem november 26-ai Nyílt Napja előtt érdemes kitölteniük a továbbtanuló középiskolásoknak, így a rendezvény napján céltudatosan kereshetik fel a kiválasztott karok képviselőit.

A teszt kitöltésével a középiskolás diákok visszajelzést kapnak az őket leginkább jellemző személyiségjegyekről, készségekről és érdeklődési irányokról. A teszt újdonsága, hogy ezekhez nemcsak foglalkozásokat, hanem olyan képzési területeket és ajánlott szakokat illeszt, melyek elérhetőek a Szegedi Tudományegyetemen. A teszt kitöltése különösen azoknak a diákoknak ajánlott, akik bizonytalanok a szakválasztást illetően vagy megerősítést szeretnének kapni továbbtanulási döntésük meghozatala előtt.

A szilárd önismereten alapuló szakválasztás nem csak közvetlenül a tanulmányokra van pozitív hatással. A számára megfelelő pályán elinduló hallgató hatékonyabban tud élni az egyetem adta tapasztalatszerzési lehetőségek széles kínálatával is: a tanulmányi utak, a külföldi ösztöndíjak, a gyakornoki vagy az álláskeresést segítő programok később pótolhatatlan készségekkel vértezik fel a hallgatókat, óriási előnyt nyújtva nekik a munkaerőpiacra való sikeres kilépéshez. A kérdéssor kitöltése egyetemisták számára is hasznos lehet, akik pályacéljaikat szeretnék összevetni a kapott eredményekkel.

A Szegedi Tudományegyetem 2015. november 26-án tartja Nyílt Napját az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 8:30 órától 15:00 óráig.

Edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk