Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Pályaválasztási kiállítás nyílt Székesfehérváron

Hetven oktatási intézmény és tíznél több cég állított ki Székesfehérváron a Pályakörkép 2011 címmel a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által rendezett pályaválasztási kiállításon, amelyet Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitott meg pénteken.

Elmondta: a munkaerőpiacot a gyors változás jellemzi, ezért naprakész információk kellenek arról, melyek azok a készségek és kompetenciák, amelyek növelhetik a fiatalok esélyeit az elhelyezkedésben. Szerinte ennek egyik legjobb módja a közvetlen párbeszéd, amelyre a kiállításon lehetőség nyílik. Hozzátette, hogy a globális válság leginkább a pályakezdők lehetőségeit szűkítette, és az elhúzódó válság miatt mérsékelt munkahely kínálatbővülés várható.

A helyettes államtitkár problémának nevezte azt is, hogy egyes szakmákban túlkínálat, míg máshol égető munkaerőhiány alakult ki, ezzel párhuzamosan csökkent a szakmunkásképzésre jelentkezők száma. A gyakorlati képzés visszafejlődött, miközben versenyképes gazdasághoz versenyképes munkaerő szükséges. Kijelentette: a nehézségeket egyik napról a másikra nem lehet felszámolni, csak hosszútávra ható intézkedésekkel. Reményét fejezte ki, hogy "a helyi és a kormányzati intézkedések egyre több munkahely létesítésében öltenek testet."

A Pályakörkép 2011 csütörtökön Dunaújvárosban indult, pénteken és szombaton a megyeszékhelyen folytatódik. A dunaújvárosi rendezvényen 25 iskola és hat munkáltató, míg a megyeszékhelyen 70 oktatási intézmény és több mint tíz cég állított ki. Az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 10 ezer látogatóra számítanak a három napon.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk