Megjelent: 21 éve

Pályázati programok a munkavilágából való kirekesztődés ellen

Az Európai Unió Phare programja és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közös finanszírozásában pályázati program indult a munka világából való kirekesztődés ellen, amelynek részleteit kedden Székesfehérvárott információs napon ismertették az érdekeltekkel.

Pályázati programok a munkavilágából való kirekesztődés ellen 2003. július 9. FigyelőNet, MTI Az Európai Unió Phare programja és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium közös finanszírozásában pályázati program indult a munka világából való kirekesztődés ellen, amelynek részleteit kedden Székesfehérvárott információs napon ismertették az érdekeltekkel. A program célja a kirekesztődéssel leginkább veszélyeztetett halmozottan hátrányos helyzetűek - köztük a romák - foglalkoztatása és a munkaerőpiacra jutásának segítése - hangzott el a rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón. Kiss Imre témavezető elmondta, a programot a települési-, és megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit civilszervezetek részére hirdették, illetve hirdetik meg két körben. Hozzáfűzte: az első kört június 24-én hirdetik meg, a másodikat várhatóan az év végén. A projektek támogatására összesen 7,5-8 milliárd forint áll rendelkezésre, s annak 44,4 százalékát a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, 55,6 százalékát pedig az EU Phare programja finanszírozza. A pályázók a program két komponensére pályázhatnak. Az első projektenként 50 tartós munkanélküli 18 hónapos foglalkoztatását és komplex munkaerőpiaci integráciációját illetve reintegrációját, továbbá a résztvevők 30 százalékának szociális szakképzésben részesítését teszi lehetővé - mondta Kiss Imre. A második komponensre pályázók 50 halmozottan hátrányos helyzetű - elsősorban roma származású - tartósan munkanélküli 8,5 hónapos foglalkoztatására, munkaerőpiaci integrálódására, életkörülményeik javítására kaphatnak támogatást. Az első komponens keretében 600-750 ezer eurót, a második komponens keretében pedig 200-300 eurót nyerhetnek a projektek megvalósítására - tájékoztatott a témavezető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek