Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Parlamenti bizottság előtt a BKV-s végkielégítések

A BKV Zrt. végkielégítési ügyeivel foglalkozik mai ülésén az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának ellenőrző albizottsága; a téma szerepel a BKV felügyelőbizottságának ugyancsak mára összehívott ülésén is.

Az albizottság összehívását Domokos László, a testület fideszes alelnöke kezdeményezte. Álláspontja szerint "az embereknek joguk van tudni, kik a felelősök azért, hogy a pénzüket ilyen botrányos módon több tízmilliós végkielégítésre költötték a BKV-nál". Az ellenzéki párt szerint a BKV évente 50 milliárd forintot meghaladó központi költségvetési támogatást kap a mintegy 120 milliárd forintos költségvetéséből, és sem a főváros vezetése, sem pedig a BKV vezetése nem ad számot arról, mire költik ezt a támogatást; sajtóhírek szerint másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta.

A közlekedési társaságnál kipattant végkielégítési botrányban kiderült, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát, a volt humánpolitikai igazgatót tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki 100 millió forintos végkielégítését. Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki.

Múlt héten hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt a rendőrség megkezdte a nyomozást a BKV-s végkielégítések ügyében. A feljelentés a Fővárosi Főügyészséghez érkezett, amely elrendelte a nyomozást hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt.

Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja július 29-én jelentette be, hogy a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a BKV volt humánpolitikai igazgatójának ügye miatt, mivel felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása.

A BKV kimutatásai szerint a cégnél 2007 óta mintegy 3,3 milliárd forintot költöttek végkielégítések kifizetésére; Kocsis István vezérigazgató a volt humánpolitikai igazgató ügye miatt feljelentést tett a rendőrségen - ezt a BKV közölte múlt hétfőn. Tavalyelőtt 2,6 milliárd, 2008-ban 600 millió forintot fizettek ki "munkaviszony-megszüntetések" miatt, Kocsis István 2008 őszi munkába állása után a mai napig pedig 168 millió forintot - derült ki a BKV közleményéből.

A fővárosi szocialisták múlt csütörtökön Kocsis István vezérigazgató menesztését kezdeményezték, mivel a BKV-nál kialakult helyzet megoldására a jelenlegi vezetővel nem látnak esélyt, a mielőbbi vezetőváltáshoz kérték a koalíciós partner, az SZDSZ és az ellenzék támogatását is.

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége csak akkor járul hozzá a vezetőcseréhez, ha nemcsak 2008 őszétől, hanem már 2006 októberétől kezdődően teljes körűen kivizsgálják a gyanús tanácsadói szerződéseket és a végkielégítéseket, amelyekre sok milliárd forintot fizettek ki.

A jelenlegi szabályozás szerint minimum hét szavazatra van szükség a gazdasági bizottságban egy kinevezéshez vagy felmentéshez. A bizottság augusztus 25-i ülésén, helyszíni képviselői javaslatra anélkül is napirendre vehetik Kocsis István felmentését, hogy arra Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek javaslatot tennének. A szükséges többséget azonban csak akkor kaphatja meg a javaslat, ha azt nemcsak az öt MSZP-s képviselő támogatja.
A Főpolgármesteri Kabinet augusztus 26-ig adott időt magának arra, hogy a BKV felügyelőbizottságának mai ülése, valamint a lezajló vizsgálat ismeretében meghozza a szükséges döntéseket. Az üggyel a legkorábban augusztus 27-én foglalkozhat a Fővárosi Közgyűlés.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk