kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Parragh László: Nem teljesült a munkahely-megtartási cél

Parragh László szerint a vállalati visszajelzések alapján nem teljesült a kormány munkahely-megtartási célja, a kisfoglalkoztatók számára gyakorlatilag elérhetetlen a program, a nagyfoglalkoztatók pedig kifogásolják, hogy a tavaszi munkahelymegtartó döntéseket hónapokig nem hozta meg kormány.

Erről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszélt az Figyelőnetnek adott, pénteken megjelent interjúban.

A kamara elnöke kifejtette: munkahely-teremtés tekintetében súlyos filozófiai tévedésben van a kormány, ha azt hiszi, hogy neki kell munkahelyeket teremteni. Ez nem a kormány, hanem a gazdasági szereplők feladata - szögezte le.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi kellene ahhoz, hogy a gazdaságélénkítés beinduljon az uniós forrásokon keresztül, Parragh László úgy vélekedett: bizonyos értelemben a hajó elment. A döntések 70 százalékban már megszülettek. Fáziskésésben van az ország, ezeket a lépéseket 2005-2006-ban kellett volna megtenni - mondta.

Parragh László emlékeztetett: még 2006 tavaszán javasolta, hogy az uniós fejlesztések legalább 50 százalékát fordítsák gazdaságfejlesztésre. Ehelyett mindössze 9 százalék ment erre a célra. Nem gazdaságos, hogy az uniós pályázati pénzek 20-30 százalékát maga az elosztási mechanizmus emészti fel - mondta. Szerinte a pályázatokkal foglalkozó intézmények dolgozóinak felét el kellene bocsátani, és ehhez hozzárendelni a feladatok felének eltörlését.

Az interjúban az MKIK elnöke beszélt arról is, hogy át kell alakítani az alrendszereket, leépíteni a bürokráciát, visszaszorítani a korrupciót.

Szerinte Magyarországon a korrupció gyökere a politikai korrupció, ami igen kiterjedt és a felmérések szerint minden szinten egyre nő. 'Last minute-hangulatban" van az ország - mondta Parragh László, aki szerint mintha kezdene kifulladni a feketegazdaság elleni harc.

Figyelőnet/MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk