Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Patai Ágnes, a Főgáz humánpolitikai igazgatója

Patai Ágnes 1953-ban született, végzettségére nézve közgazdász, tanulmányait a Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakon végezte. Közel 10 éves - elsősorban a külgazdasági szakemberképzés terén - megszerzett államigazgatási tapasztalat után, HR szakmai pályafutását 1990-ben kezdte a távközlési szektorban.

images

A MATÁV privatizációjának időpontjától, 1992-től 1996-ig a cég Menedzserképző Központját vezette, amely sok, nagysikerű képzési, fejlesztési programon, konferencián túl széleskörű nemzetközi kapcsolatokon nyugvó stratégiai műhelyként is szolgált a liberalizálódó telekommunikációs piac kihívásaira készülő cég vezetői számára.

A központ programjainak kidolgozásában és lebonyolításában - a MATÁV szakembereinek közreműködésével - neves hazai és nemzetközi szakértők, tanácsadók, képzési intézmények (többek között INSEAD, Delft-i Egyetem, Horton International) vettek részt. A folyamatos tanulás lehetőségén túl mindezek lehetőséget nyújtottak számos európai és tengeren túli távközlési cég HR-gyakorlatának részletekbe menő megismerésére.

1996-1998 között a Hírközlési Főfelügyeletnél elnöki tanácsadóként, majd rövid ideig nemzetközi igazgatóként dolgozott.

1998-2000 októberéig a Magyar Posta humánerőforrás főigazgatói pozícióját töltötte be. Irányításával indult el a Magyar Posta humánerőforrás gazdálkodási tevékenységének átalakítása, a posta új piaci, üzleti szerepvállalásainak valamint a hatékonyságnövelés és a korszerű HR-menedzsment követelményeinek megfelelően.

2001 februárjától a Fővárosi Gázművek Zrt. humánpolitikai igazgatója. A több mint másfél évszázada a főváros biztonságos gázellátásáért felelős, nagy hagyományokkal rendelkező nagyvállalat átalakítása - a liberalizált energiapiaci körülmények közt is helyt álló, gyorsan alkalmazkodni képes szervezetté - rendkívül izgalmas feladatokat jelentett a HR számára is. Különösen azért, mert az új megoldásokat egy folyamatosan átalakuló, kiszámíthatatlanul változó piaci, jogszabályi környezetben kellett megtalálni.

Mindhárom szervezetben sikerült a változások menedzselésének úgy részesévé válnia, hogy a vállalatok eredményességének és sikerének elsődleges feltétele, a tudatosan menedzselt humán tőke jelentősége, vagyis a cégek felkészült, elkötelezett munkatársainak fontossága felértékelődjön és hosszú távon garantálja a fenntarthatóságot.

Szakmai pályafutásához rendkívül értékes tapasztalatokkal járult hozzá a férje révén Svédországban eltöltött kétszer négyéves külügyi szolgálat, amely kiváló lehetőségeket biztosított az ottani szociális, oktatási rendszerek tanulmányozására és élményszerzésre egyfajta multikulturális környezetben.

Magánéletének középpontjában természetesen a család és a közös családi programok állnak, amelyek fia és menye hasonló szakmai érdeklődése révén sokszor szakmai beszélgetések színterévé is válnak, ha a család két legifjabb tagja is úgy akarja. Szabadidejében is szereti a változatosságot, színház, olvasás, képzőművészet, kertészkedés, ami elsősorban a feltöltődést jelenti számára.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk