kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

PDSZ: csúszik a pedagógusok béremelése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke továbbra is úgy véli, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) honlapján nyilvánosságra került köznevelési koncepció súlyos megszorításokat tartalmaz, nincs összhangban a választási jelszavakkal, és az ígért - az életpályamodell keretében majd megvalósuló - jelentős béremelés is csúszik.

Korábban a PDSZ már kifejtette, hogy "kész átverésnek" tartja az új köznevelési törvény koncepciójában szereplő pedagógus-életpályamodellt. A tömörülés elnöke tárgyalásra méltónak sem tartotta a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból. A PDSZ elnökének állításait a múlt héten visszautasította az oktatási államtitkár; Hoffmann Rózsa akkor azt közölte, hogy a köznevelésről szóló törvény, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnökének állításával szemben, tökéletes összhangban van a kormányzó pártok választási programjával; a nyári szabadságot illetően a koncepció nem hoz változást, és óraszámemelés sem szerepel a javaslatban.

Mendrey László, a PDSZ elnöke vasárnap az MTI-nek eljuttatott, Hoffmann Rózsának címzett válasz közleményében kifejtette: a koncepció súlyos megszorításokat tartalmaz, a pedagógusok béremelése pedig annak ellenére csúszik, hogy az államtitkárság egészen augusztus végéig azt kommunikálta, hogy az új törvény kizárólag az életpályamodell bevezetésével együtt lép életbe.

A koncepció szerint a köznevelési törvény bevezetésének időpontja 2012 szeptember elseje, míg a pedagógus életpályamodell legkorábban a 2013/2014-es tanévvel indulhat, a gazdaság teljesítőképességének függvényében - emlékeztet a PDSZ elnöke. Az ötven év felettiek - akárcsak bárki más - besorolásukkor a pedagógus 1 fokozatba kerülnek. Nekik is, mint bárki másnak lehetőségük lesz minősíttetni magukat. A főiskolát végzettek esetében bruttó 21.000 az egyetemet végzetteknél bruttó 23.400 forint bérnövekedésért. A 2010-es változatban az ötven felettiek automatikusan a pedagógus 2 fokozatba kerültek. A PDSZ elnöke szerint nem kell túl nagy jóstehetség annak vélelmezéséhez, hogy nettó 10-12 ezer forintért kevesen vállalják a minősítési procedúrával járó stresszt.

Amennyiben a nyári szabadságot illetően a tárca valóban nem tervez változást, azt a PDSZ csak üdvözölni tudja, de azt mindenképpen elgondolkodtatónak nevezik, hogy a kormányzó párt prominens oktatáspolitikusa fontosnak tartotta megszellőztetni a nyári szünet megkurtításának ötletét.

Ahhoz, hogy a szándék mindenki számára egyértelmű legyen elengedhetetlen a valódi egyeztetések rendszerének megvalósulása - írja Mendrey László és megjegyzi: amit az államtitkárság egyeztetésként kommunikál, az nem az. Nem több szimpla tájékoztatásnál - fogalmaz.

A PDSZ elnöke szerint a koncepcióból az is kitűnik, hogy a pedagógusok kötelező óráinak száma több mint 40 százalékkal emelkedik, s így bérük jelentősen csökken, "bárki bármit mond". "Súlyos eltérés ez a választási ígéretektől, s a 2010-es koncepciótól" - jegyzi meg. A PDSZ érdekelt korrekt párbeszédben, a valódi érdekegyeztetésben. "Kíváncsian várjuk, mikor jön el ennek az ideje" - áll a közleményben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk