kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

PDSZ: alkotói szabadságot kapnának a tanárok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) bízik abban, hogy a kormány betartja ígéreteit, többek között azt, hogy a pedagógusok bére eléri az értelmiségi átlagbért a kormányzati ciklus végére - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján.

images

Az MTI kérdésére hozzátette: a jelenlegi "felelős kormány felelős ígéretet tett, ennek betartását várják el". Ha ez nem történik meg, alkotmányos jogaiknál fogva szervezhetnek aláírásgyűjtést, utcai demonstrációkat, figyelmeztető sztrájkokat és sztrájkokat, de bízik benne, hogy ezekhez az eszközökhöz nem kell nyúlniuk.

A pedagógusjogok világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet, hogy a pedagógustársadalom alapvetően türelmes és megértő, de "ezzel a megértéssel és türelemmel sajnos sokszor éltek már vissza". A bérfejlesztés a költségvetéstől igen komoly "felkészültséget" igényel; értesülései szerint megvan a szándék a kormányzat részéről, hogy két részletben megvalósítsák - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a jelenlegi pedagógusbérek nem alkalmasak arra sem, hogy "a tanárok komolyan beruházzanak tudásuk fejlesztésére". A felmérések alapján megállapított heti 51 munkaórát "megdöbbentően magasnak" nevezte.

Mendrey László hangsúlyozta, a pedagóguspályának presztízspályává kell válnia, ami azt jelenti, hogy el kell érni: a tanárok, óvónők a pályán maradjanak. Az életpályamodellnek vázolnia kell, hogy milyen státusokat érhetnek el a pedagógusok.

A tanárok 6-7 évente kiadandó fél- vagy egyéves alkotói szabadságáról azt mondta, hogy ebben az időszakban "sem lógatnák a lábukat", hanem alkotómunkát végeznének: átadnák addigi tapasztalataikat a közoktatásnak, illetve annak az iskolának, ahonnan alkotói szabadságra mennének.

A PDSZ elnöke kifejezésre juttatta: az új közoktatási törvény alkotóinak komolyan kell venniük azt a tényt, hogy "a közoktatás nem pénzt visz el, hanem nemzeti erőforrás". Meg kell határozni a feladatokat a gyermekekre és a pedagógusokra vonatkozóan egyaránt. Meg kell nézni egyúttal, hogy ehhez milyen személyi feltételeket kell szabni, s ehhez kell rendelni a pénzt.

Pécsi Ágnes, a PDSZ elnökségi tagja közölte: olyan új közoktatási törvényt szeretnének, amelyben a jogok és kötelességek harmóniában vannak egymással, például a pedagógusok feladatkörét is meghatározza.

Mint mondta, az angol pedagógusoknak nem kell pénzt kezelniük, a tanulói hiányzások okát nem kell kideríteniük, fénymásolniuk nem kell, iskolai statisztikát sem kell vezetniük, illetve a külső és a belső vizsgáztatás adminisztrációját sem nekik kell végezniük.

A PDSZ az új közoktatási törvénytől várja a tanárok óraszámának csökkentését és a pedagógiai asszisztencia munkakörének bevezetését, hogy munkakörülményeik javuljanak. Ez nagy előrelépés lenne, mert korábban 16 ezer tanárt elbocsátottak, ők a pedagógiai asszisztensi munkakörben hasznosíthatnák tudásukat. Azt is kérik, hogy "ne a költséghatékonyság döntse el azt, hogy kit alkalmaznak" az iskolákban.

Megemlítette, hogy pszichológusokra is szükség van az iskolai agresszió visszaszorításában annak ellenére, hogy ezen a téren "a büntetőjogi változások üdvözlendőek".

A sajtótájékoztató végén Mendrey László átadott egy laptopot Puha László hajdúhadházi általános iskolai tanárnak. A nyereményt azok között sorsolták ki, akik részt vettek a korábbi oktatási tárca, a Tárki Társadalomkutatási Intézet és a PDSZ által szervezett kutatásban, amely a pedagógusok tényleges munkaidejének megállapítását célozta meg.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk