kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Példakép program ELTE-n

A hallgatók betekintést nyerhetnek választott munkájukba, elismert szakemberek vezetésével. Ez a lényege az ELTE Karrierközpont Országos Példakép programjának.

images

Olyan szervezetektől és cégektől csatlakoztak példaképek a programba, mint az MTI, a MOL, a Prezi, a Ustream, a Magyar Telekom,a T-Systems Magyarország, a DIGI Sport, az IBM ISSC, újonnan indult startupok, de akad a felkért példaképek között life coach, színházalapító, biológuskutató, fogyasztóvédelmi tanácsadó, bölcsődevezető is.

A program keretében a példaképek megosztják egy munkanapjukat egy-egy hallgatóval, beszélnek a munkájukról, a karrierjükről, megbeszélésekre viszik őket és bevezetik az adott szervezet életébe.

A Példakép programba az ország bármely egyeteméről vagy főiskolájáról lehet jelentkezni, az ELTE hallgatói az elbírálásnál előnyben részesülnek. Jelentkezni április 30-ig lehet a példakép megjelölésével, és egy rövid motivációs anyaggal.

A pályázatok eredményét az ELTE karrierközpont május 6. és 8. között, az ELTE ingyenes Virtuális Állásbörzéjén hirdeti ki. A példaképek listája és a jelentkezés részletei megtalálhatóak az ELTE Virtuális Állásbörze honlapján.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk