Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Pénteken sem veszik fel a munkát a BKV-sok

Folytatódik a BKV-sztrájk, mert a csütörtöki egyeztetésen sem tudott megállapodni a cég és 14 szakszervezet a kollektív szerződésről.

Az érdekképviseletek folytatják a kedden megkezdett határozatlan idejű sztrájkot - közölte a sztrájkbizottság szóvivője a tárgyalás után Budapesten. Nemes Gábor azt mondta, a BKV nem állt elő új ajánlattal, a szakszervezetek pedig továbbra is kitartanak eddigi álláspontjuk mellett.

Szólt arról is, hogy a cégnek a munkabeszüntetés ugyan napi 40 millió forint jegyárbevétel-kiesést jelent, ezt azonban ellensúlyozza a 90 millió forintos megtakarítás, ami a sztrájkolóknak ki nem fizetett munkabérből és annak járulékos költségeiből, illetve a megtakarított benzin-és karbantartási költségből tevődik össze.

Negyvenhárom busz-, illetve négy villamosvonalon közlekedteti járatait csütörtök reggel a BKV, a határozatlan idejű sztrájk harmadik napján.

Üzemkezdet óta - amikor 31 busz- és 4 villamosvonalon indultak el a járatok - további 11 vonalon közlekednek járatok: a legtöbb busz teljes útvonalán jár, de ritkábban, mint egy normál hétköznapon.

A villamosközlekedésben továbbra is jelentős fennakadások vannak, reggel 8 óráig összesen négy járat (1-es, 6-os, 50A, 52A) indult el, ezek közül is csak a 6-os jár teljes útvonalon, és a szerelvények ritkábban követik egymást a szokásosnál. A metrók és a trolibuszok üzemkezdetkor menetrend szerint elindultak, és azóta is fennakadások nélkül közlekednek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk