Megjelent: 14 éve

Pénz fejében adtak csak közmunkát Tiszaburán

Havonta háromezer forintot kellett fizetnie annak Tiszaburán, aki az Út a munkához program keretében közcélú munkát vállalt.

A csaknem háromezer lakosú, jórészt romák lakta Szolnok megyei Tiszaburán bérből és fizetésből alig háromszázan élnek: többségüket az önkormányzat foglalkoztatja. Ebben a helyzetben nagy segítséget jelentett az állam által támogatott Út a munkához program, amelynek révén tavaly ötszázan dolgozhattak közmunkán.

Farkas László polgármester elmondása szerint a 400 milliós program éves költségvetésének 95 százalékát az állam fedezte, öt százalékot - 20 millió forintot - az önkormányzatnak kellett volna előteremtenie, de ezt az összeget nem tudták biztosítani, így a képviselő-testület úgy határozott, hogy a program résztvevőivel fizettetik ki a hiányzó összeget. Így akivel közmunkaszerződést kötöttek, annak vállalnia kellett, hogy a nettó 53 ezer forintos havi béréből háromezret befizet az önkormányzat számlájára.

Az ügy egy névtelen feljelentés nyomán pattant ki. A rendőrség közcélú foglalkoztatással való visszaélés kapcsán, gazdasági vesztegetés miatt, ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk