Megjelent: 17 éve

Pesti Est: új főszerkesztő

A Holokauszt Emlékközpont egykori ügyvezetője lett a kulturális programajánló első embere.

Az eddigi főszerkesztő, Galambos Attila távozása után a lapnál bejelentették: cégen belül keresik az új vezetőt. Ennek megfelelően az újdonsült főszerkesztő, Darányi András már hetedik éve a cég munkatársa. A változásról hírt adó közlemény Darányiról ezt írja: új pozíciójában feladata egy olyan tartalomszerkesztőség kialakítása, amely hatékonyan dolgozza fel a – legszélesebb értelemben vett – kulturális élet programjait úgy, hogy az könnyen, gyorsan megtalálható és értelmezhető legyen mind a Pesti Est, mind az országszerte megjelenő Est Lapok print kiadványai, valamint az est.hu portál olvasói számára is.

Munkájáról így vall: „A célom egyszerű – az egyik ember tudása, alkotása, műve és a másik ember kíváncsisága közötti legrövidebb út megmutatása. Ezekkel a dolgokkal ügyködik a szerkesztőség nap mint nap.”

Darányi András a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. A Pesti Estet megelőzően a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója, majd a nemzetközi és társadalmi kapcsolatok igazgatója volt. 2000 óta főmunkatársa a Pesti Estnek, 2005 tavaszától a lap felelős szerkesztője. Kiemelt szerepet játszott a tavaly megvalósult arculati és tartalmi frissítés munkálataiban – zárul a közlemény.






  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek