Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

PM: a kormány államosítaná a gazdátlanul maradt gyógyszertárakat

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormány államosítaná azokat a patikákat, amelyeket az ott dolgozó gyógyszerészek nem képesek megvásárolni.

Az ellenzéki tömörülés az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint ezt olvasható ki a Balog Zoltán miniszter által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatból.

Szilágyi László független országgyűlési képviselő állásfoglalásában hangsúlyozta, a kormány teljesen fölöslegesen tulajdonszerzésre kényszeríti a patikusokat, és emiatt államilag támogatott hitelekkel, illetve állami tőkebefektetéssel terheli meg a költségvetést. Ugyanakkor azoktól a patikusoktól, akiknek még így sem telik a vásárlásra, lényegében elveszi a gyógyszertárat, hogy később - mint fogalmazott - "a haveroknak átjátszhassa".

A PM szerint az állam ezután a közpénzből megvásárolt gyógyszertárakra pályázatokat hirdetne. "A javaslat nyilvánvaló célja, hogy a Fidesz-közeli vállalkozóknak ne csak trafikjuk, hanem gyógyszertáruk is legyen" - olvasható az ellenzéki képviselő közleményében, amely szerint a Fidesz-kormány "trükkje" a fogyasztóknak drágulást hoz. Szilágyi László szerint ugyanis félő, hogy a betegek még drágábban juthatnának hozzá a gyógyszereikhez.

"Meg kell akadályozni, hogy a Fidesz ismételten a lakosság - ezúttal ráadásul a beteg emberek - kárára tömje meg a barátok zsebét" - zárult a kommüniké.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk