Megjelent: 13 éve

Pokorni nem ért egyet az új felsőoktatási törvénnyel

Több kérdésben nem ért egyet a készülő új felsőoktatási törvény koncepciójával Pokorni Zoltán. A Fidesz vezető politikusa szerint a tervezet nem ad választ a hazai felsőoktatás legnagyobb problémáira - írja a Magyar Nemzet.

Pokorni Zoltán azután döntött úgy, hogy nyilatkozik aggályairól, miután Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár a tervezet nyilvánosságra hozása előtt érdemben nem egyeztetett a Fidesszel.

"Hoffmann Rózsa ugyan elküldte nekem a tervezetet, de egyeztetésre nem került sor. Én jeleztem neki, hogy több ponton aggályaim vannak a tervezet kapcsán, és azt kértem, hogy addig ne hozza nyilvánosságra a koncepciót, amíg személyesen nem egyeztettünk a róla. Az anyag azonban napvilágra került, ezért innentől kezdve kénytelenek vagyunk a nyilvánosság előtt vitatkozni róla" - jelentette ki Pokorni Zoltán.

Az első Orbán-kormány oktatási minisztere leszögezte: a tervezet nem ad választ a felsőoktatás két legnagyobb problémájára, a hallgatók elvándorlására és az egyre kisebb létszámú korosztályok miatt kialakuló helyzetre - olvasható a keddi Magyar Nemzetben.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk