Megjelent: 12 éve

Policy Agenda: szociális katasztrófa közeleg

A jövő évi költségvetés egyik neuralgikus pontja az önkormányzati rendszer és a szociális ellátások kérdése. A Policy Agenda heti elemzése szerint a változtatás szociális katasztrófát idézhet elő egy-egy településen.

A köznyelvben szociális segélyezésnek nevezett rendszer eddig azzal a megkötéssel működött, hogy jogszabályokkal meghatározták, hogy mire költhetik a pénzt a települések - írta az ATV portálja a Policy Agenda elemzésére hivatkozva.

Az önkormányzati rendszer átalakításával a kormány most lehetőséget lát arra, hogy újratervezze a szociális ellátások rendszerét is.

Az egyik forrásból 2012-ben 190,2 milliárd forintot használhatnak fel a települések a többfajta címen nyújtható segélyek fedezetére. A felhasználható konkrét összeg településenként eltérő, mert a forrásnak 30 százaláka a lakosságszámtól és a korábbi évben kifizetett segélyek összegétől függ.

A költségvetési tervezet szerint a szociális kiadások összegét jövőre 156 milliárd forintban állapítják meg. A pénzbeli ellátásokból történt kivonást azzal próbálják megoldani, hogy csökkentik a településre jutó összeget, azaz egy lakosra 1-25 ezer forint közötti összeg jut majd (a korábbi 2-29 ezer forinthoz képest).

A másik forrás a szociális ellátások területén az ún. alapszolgáltatásokra adott támogatások, amelyet jövőre a pénzbeli ellátások terhére megnövelték 63,9 milliárd forintra. Tavaly 39,2 milliárd forintot adtak az önkormányzatoknak erre.

Az elemzés szerint az átalakításnak van ugyan egy elméletileg helyes iránya, de a végrehajtás könnyen szociális katasztrófát idézhet elő egy-egy településen. Eddig az állam megkövetelte, hogy a "pénzéért" cserébe azt is megmondhassa, hogy adott önkormányzat milyen szolgáltatásokat nyújt az ott élőknek. A jövőben ez annyiban változik - legalábbis a tervekből ez olvasható ki -, hogy a település szabadon dönt arról, mire költi a kapott pénzt.

Amennyiben pénzügyi szempontok szerint gondolkodik az önkormányzat, akkor a látványos, és sok embernek segítséget nyújtó szolgáltatásokra költi a pénzét, miközben egyéb területeken leépíti a kapacitásokat. Ezzel, egyes valóban rászoruló rétegek számára nem lesz biztosított az eddigi szolgáltatás, és ez akár komoly helyi feszültségekhez is vezethet.

A változtatással a másik probléma, hogy indirekt módon a közmunka pénzeket csökkenti.

ATV.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk