kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

"Politikai alapon bocsátották el az ajkai tanárokat"

A Fidesz ajkai elnöke szerint a város középiskoláiból a nyáron elküldött pedagógusok valamennyien nagy szaktudású, több éve, évtizede dolgozó tanárok, csak az a bűnük, hogy polgári, jobboldali elveket vallanak. A település MSZP-s polgármestere azt mondta, hogy a középiskolákból a szakmailag leggyengébb pedagógusokat küldték el az igazgatók.

A Fidesz ajkai elnöke szerint a város középiskoláiból a nyáron elküldött pedagógusok valamennyien nagy szaktudású, több éve, évtizede dolgozó tanárok, csak az a bűnük, hogy polgári, jobboldali elveket vallanak. Stolár Mihály - aki maga is érintettje a létszámcsökkentésnek - erről az ajkai polgármester szerdai sajtótájékoztatója kapcsán nyilatkozott az MTI-nek. Schwartz Béla, a település MSZP-s polgármestere azt mondta, hogy a középiskolákból a szakmailag leggyengébb pedagógusokat küldték el az igazgatók.

Schwartz Béla közlése szerint a város pénzügyi konszolidációja miatt intézményeket kellett összevonni, és ezzel együtt létszámcsökkentést megoldani. A polgármester hangsúlyozta: a helyi Fidesz-vezetők álláspontjával ellentétben nem politikai tisztogatás zajlott, az intézmények vezetői a szakmai kvalitásokat figyelembe véve döntöttek, tehát a leggyengébb pedagógusokat küldték el.

Mint elmondta, a középiskolák összevonása révén 24 pedagógus állását szüntették meg (összesen 55 álláshely szűnt meg a város intézményeiben), és valóban elküldték testnevelői munkaköréből Stolár Mihályt, a Fidesz helyi elnökét is. Ennek kapcsán a polgármester megjegyezte: "olyan szabály nincs, hogy jobboldali embert, ha rosszul végzi a munkáját, nem lehet elbocsátani".

Schwartz Béla szerint a Fidesz helyi elnökén "elbocsátása óta személyes bosszú lett úrrá", és ehhez "kiváló társakra talált" az önkormányzat ellenzéki Fidesz-frakciójának néhány tagjában, illetve Ékes József (Fidesz-KDNP), ajkai országgyűlési képviselőben.

Rámutatott arra is, hogy a polgármesteri hivatal létszáma például a 2002. évi 120-ról mostanra 76 alkalmazottra csökkent. Nincs például gépkocsivezető sem - jegyezte meg, majd elismerte, hogy ő maga kétszer gyorshajtást követett el és a 30-30 ezer forintos büntetéseket valóban a hivatal fizette ki, de a gyorshajtás elkövetéséről neki nem volt tudomása.

Schwartz Béla bemutatott két csekket, amelyek azt igazolják, hogy befizette a hivatalnak a 60 ezer forintot, azaz maga állta a gyorshajtása miatti pénzbüntetést. A két csekket a sajtótájékoztató napjának reggelén adta fel.

Elmondta: a polgármesteri hivatal gépjármű-üzemeltetési szabályzata szerint a kis összegű - 100 ezer forint alatti - bírságokat, pótdíjakat az üzembentartó nem hárítja át a járművezetőre. Más dolgozók esetében is előfordult a gyorshajtás miatti büntetés ilyen rendezése - jegyezte meg, hozzátéve, megfontolják e szabályzatnak módosítását.

Schwartz Béla szerint, akik ilyen eszközökkel próbálják a várost és annak polgármesterét térdre kényszeríteni, azok az emberek "örökös lúzerek maradnak".

A polgármester hangsúlyozta, hogy a város költségvetése egyensúlyban van, noha a kormány még mindig tartozik a városnak 300 millió forintnyi pályázati támogatással. Ráadásul szerinte az "ellenzéki hisztéria" olyan méreteket öltött, hogy az első hitelkérelmükre nem jelentkezett pályázó bank, és csak másodjára találtak hitelező pénzintézetet. Schwartz Béla szerint ugyanakkor olyan e-mailt küldtek a helyi ellenzékiek a banknak, hogy Ajka ne kaphassa meg a kért 600 millió forintos hitelt. A bank azonban ezt másképpen látta - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva Schwartz Béla kijelentette: ismerete szerint Stolár Mihály gyerekeket vert meg az iskolában és nem tartott meg órákat. Mint mondta: hogyan merte volna elküldeni akkor (2008-ban) az igazgató, akinek már megmondták, hogy kirúgják, hiszen akkor még a fideszes többségű megyei önkormányzat fenntartásában volt a középiskola.

Stolár Mihály erre reagálva az MTI-nek azt mondta: Schwartz Bélát nemrégiben már feljelentette becsületsértésért, a mostani sajtótájékoztatón elhangzottak alapján azonban ezt a feljelentését kiegészíti rágalmazással is. Mint mondta: sosem vert meg diákot, ellene ilyen fegyelmi eljárás nem is volt. Felháborítónak tartja azt is, hogy 34 évnyi pedagógusi munka után - amelynek során számos kitüntetést is kapott - hirtelenjében a "leggyengébbek" közé soroltatott. A Fidesz ajkai elnöke szerint a város a szocialista polgármester vezetésével mostanra pénzügyi válságba és morális csődbe jutott.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk