Megjelent: 18 éve

Rádiókabaré: érvénytelen lehet a rádióelnök-választás

Törvényesen választotta meg a közszolgálati médium elnökét a Magyar Rádió Közalapítvány (MRKA) kuratóriuma - áll a fórum ellenőrző testületének (ET) határozatában. Egy jelenlévő kurátor szerint azonban nem.

A Gráf Csilla, társadalmi kurátor – akit a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége delegált a Magyar Rádió kuratóriumába –, lapunknak úgy nyilatkozott, hogy kétségesnek tartja az eredményt és a törvényes állapot helyreállítására az ügyészséghez, illetve a fővárosi bíróság, mint cégbírósághoz fordulhatnak. Több kurátor is fel van háborodva – mondta Gráf – de egyelőre még nem döntöttek arról, hogy melyik fórumhoz fordulnak. Gráf lapunknak azt ígérte: napokon belül kezdeményezik az eljárást.

A dokumentum szerint az ET "megállapítja, hogy a Magyar Rádió elnökét megválasztó kuratóriumi ülés összehívása, az elnök személyére szóló javaslat megtétele, a szavazatszámláló és szavazatszedő bizottság létrehozása az MRKA Szervezet és Működési Szabályzatában (SzMSz) rögzített előírásoknak megfelelően történt", a szavazás rendje megfelelt a szervezeti és működési szabályzatban rögzített követelményeknek.





Such György: a rádió jár a fejében



"A szavazás eredményének megállapításánál ugyancsak érvényesültek az SzMSz előírásai" - olvasható a határozatban, amely osztja Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnök azon - a médiatörvényből levezetetett - álláspontját, hogy vitatott szavazatok esetében az ülésen jelen lévő közjegyző véleménye a meghatározó, márpedig az a kétségesnek mondott voksot érvényesnek minősítette.

A hétfői választás után az egyik civil delegált, Gráf Csilla, viszont aggályosnak nevezte a szavazás menetét: szerinte ugyanis vitatható módon számoltak az igenek közé egy voksot. Mint mondta, a civil kurátoroknak a szavazólapon bekarikázással kellett válaszolniuk arra a kérdésre, hogy elnökké választják-e Such Györgyöt, ám az egyik vokson egy áthúzás volt látható az "igen" mezőnél.

Teljesen egyértelműnek nevezte a rádióelnök-választás eredményét az MTI-nek nyilatkozva kedden Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke, aki szerint az eljárás "mindenfajta törvényi próbát kiáll".

A vita tétje, hogy amennyiben érvénytelennek vagy "nem"-nek minősítik a vitatott szavazatot, kétharmados támogatás hiányában eredménytelenné válik Such György elnökké választása. Hétfőn már az ötödik szavazás volt a három hét híján egy éve betöltetlen elnöki tisztségről.

Tétre, helyre





Gráf Csilla egy tavalyi elnökválasztási ülésen (balról a második)


Gráf Csilla lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az SzMSz által meghatározott formátumú és szövegű szavazólapon az „igen”, illetve a „nem” szó bekarikázásával lehetett szavazni. Véleménye szerint semmiképp nem minősíthető igen voksnak, ha valaki áthúzta az „igen” szócskát. Még akkor sem, ha a titkos szavazás után „felvállalta” az egyik kurátor a hibásan kitöltött szavazólapot. Ráadásul a vitatott szavazat Gráf szerint inkább „nem”-nek értelmezhető. A kurátor szerint a titkos szavazás értelme tűnik el, ha a szavazók felfedhetik kilétüket, és utána magyarázkodhatnak. Ilyenkor ugyanis az emberek immár a többi szavazat ismeretében hajlamosak lehetnek azt mondani, amit a többség elvár tőlük, és nem azt, amit a szavazófülkében gondoltak.

A közalapítvány SzMSz-e erre az esetre a médiatörvény LXI. paragrafusát idézi – mondta Gráf. A szabályzatban az áll, hogy ilyenkor a jelenlévő közjegyző véleményét kell elfogadni. A törvény idézett paragrafusa azonban nem tartalmazza ezt a szöveget. Gráf hozzátette: furcsa is volna, hogyha a közjegyzői törvénnyel ellentétes hatáskört ruházna a jegyzőkönyv hitelességéért és törvényességéért felelős személyre.



Gellért Kis Gábor kezet csókol Szili Katalinnak egy tavaly májusi, a rádióelnöki posztról tartott megbeszélésük alkalmából


A kurátor hozzáfűzte: a közjegyző, ismerve a rá vonatkozó jogszabályt, elzárkózott a szavazat hivatalos minősítésétől, és csak feltételes módban nyilatkozott.

Gellért Kis Gábor, a testület elnöke a zavar nyilvánvalóvá válása után szavazást rendelt el a vitatott szavazattal kapcsolatban. Ekkor 16:11 arányban döntöttek úgy a kurátorok, hogy a szavazat érvényes, és az igenekhez sorolandó. Gráf szerint azonban nem lehet egy eredetileg kétharmados szavazás eredményét egy egyszerű többségi szavazással felülbírálni.

Gráf Csilla magát az SzMSz-t egyébként sem tartja megfelelőnek, de annak módosítását Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnök már három kuratóriumi ülés óta nem volt hajlandó napirendre tűzni.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek