Megjelent: 9 éve

Reális cél-e a nulla százalékos személyi jövedelemadó?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kétségét fejezte ki, hogy a következő években megvalósulhat Orbán Viktor miniszterelnök által megálmodott nulla százalékos személyi jövedelemadó adókulcs. A magyarázat egybevág Pogátsa Zoltán közgazdász véleményével: az hatalmas lyukat ütne a költségvetésen.

images

A szocialista Gőgös Zoltán azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a személyijövedelemadó-rendszer átalakítása csak a többkulcsossá tétellel hozhatna eredményt: a felső jövedelmi kategóriában mindenképpen kellene még egy adókulcs, míg az alacsonyabb szinteken vissza kellene hozni az adójóváírást.

A Jobbikos Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott, a Fidesz által bevezetett egykulcsos jövedelemadó rendszer okozta a társadalmi rétegek közötti, egyre inkább tapasztalható eltávolodást.

Az LMP társelnöke, Schiffer András szerint Orbán Viktor neoliberális gazdaságpolitikai felfogása milliókat foszt ki folyamatosan. Az ellenzéki politikus szerint nem elég a rezsit csökkenteni, hanem az alacsonyabb béreket kellene növelni. Ehhez pedig az LMP véleménye szerint is többkulcsos adórendszerre lenne szükség, az alacsonyabb jövedelmi szinteken pedig csökkenteni kellene a munkára rakodó terheket.

Pogátsa Zoltán jó kiindulópontnak nevezte a munkát terhelő adók mérséklését, az ugyanis a foglalkoztatás növekedését erősíti, ugyanakkor a közgazdász szerint Magyarországon ez kevés, megfelelő képzés is kell. A közgazdász a nulla százalékos személyi jövedelemadó felvetéséről szólva azt mondta, az hatalmas lyukat ütne a költségvetésen, ami esetleg további megszorításokhoz vezetne.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is kétségét fejezte ki, hogy ez a következő években megtörténjen. Hozzátette: a személyi jövedelemadóból évente nagyjából 1500 milliárd forint folyik be a költségvetésbe, ezt a költségvetés nem tud nélkülözni. Ugyanakkor Varga reálisnak nevezte, hogy a ciklus végére a mostani 16 százalékos kulcs helyett egyszámjegyű kulcs legyen az adórendszerben. "Tehát a 9 százalékot meg lehet célozni" - fogalmazott, hozzátéve: ebben az esetben is 480-500 milliárd forint esne ki az adórendszer bevételi oldalán.

Magyar Nemzet/MTI-Eco
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk