kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Régi csapattagokat léptetett elő a Xerox

Kormány Pál 2008. április 1-jétől Nagy-Britanniában a Xerox fejlődő piacokat koordináló központjában folytatja pályafutását, míg korábbi pozícióját Lipták Zalán fogja betölteni a jövőben.

Kormány Pál 2008. április 1-jétől Nagy-Britanniában a Xerox fejlődő piacokat koordináló központjában folytatja pályafutását. Új pozíciójában nemzetközi vezetőként a Xerox Nokiánál végzett teljes körű irodai dokumentumkezelési feladatait irányítja majd. A 38 éves szakember a Budapesti és Twente-i Műszaki Egyetemen szerzett műszaki végzettséget, valamint a TSM Business School MBA kurzusát is elvégezte. A felsővezető 2001 óta dolgozik a hazai leányvállalatnál, kinevezését megelőzően három évet töltött a szolgáltatási üzletág igazgatói székében.

Szintén április elsejei hatállyal léptették elő Lipták Zalánt, aki Kormány Pál korábbi pozícióját fogja betölteni a jövőben. Feladata az üzletág irányítása, amely a szolgáltatások magas szintű üzemeltetése mellett az értékesítések növelésére is kiterjed. Az informatikusként végzett szakember több mint öt éve erősíti a vállalat szolgáltatási részlegének csapatát, jelentős tapasztalatokat szerezve többek között az értékesítés és a minőségbiztosítás területén.

A Kormány Pál és Lipták Zalán által koordinált részleg számos egyéb díj mellett 2006-ban és 2007-ben elnyerte a Xerox legsikeresebb üzletága díjat is a Közép-Kelet-Európa, Izrael és Törökország alkotta régióban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk