Megjelent: 19 éve

Regionális egyetemi tudásközpont létesül Sopronban

A Nyugat-Magyarországi Egyetem és helyi vállalkozások együttműködésével regionális tudásközpont jön létre Sopronban. A projektet több mint egymilliárd forinttal támogatja a szaktárca.
Erdő-, és fahasznosítással foglalkozó regionális egyetemi tudásközpont kezdi meg működését a Nyugat-Magyarországi Egyetem és egy tucat vállalkozás együttműködésével az idén Sopronban. Faragó Sándor, az intézmény rektora elmondta: a tudományos és technológiai innovációs központ olyan jellegű kutatásokat és fejlesztéseket végez majd, amelyeket a vállalkozások hasznosítani tudnak piaci tevékenységükben.
A tudásközpontot a soproni ipari parkban épülő inkubátorházban alakítják ki. A projekt pályázat útján 1,1 milliárd forintot nyert az oktatási tárcától, ezt a pénzt infrastrukturális fejlesztésekre és kutatásokra fordítják.
Faragó Sándor kitért arra, hogy a tudásközpontban érdekelt erdőmérnöki kar az ország erdészeti kutatási témáinak meghatározó kutatóbázisa, amely a Nemzeti Erdőprogram tervezési koordinációját is ellátja. A másik érdekelt, a faipari mérnöki kar az ország egyetlen, faiparral és fahasznosítással foglalkozó kutatóbázisa. Tevékenysége felöleli a faanyagtudomány, a fafeldolgozás a faterméktervezés és -gyártás minden területét.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek