kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Regionális rendszerben működnek tovább a munkaügyi központok

Régiónként három szintű munkaügyi intézményrendszerrel találkozhatnak az év elejétől az ügyfelek. Egy-egy regionális központhoz három-négy regionális kirendeltség tartozik, valamint általában annyi helyi ügyfélszolgálat, ahány kistérség található az adott régióban - közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.

2007. január 17. szerda


Regionális rendszerben működnek tovább a munkaügyi központok
2007. január 17. szerda, 10:21







Régiónként három szintű munkaügyi intézményrendszerrel találkozhatnak az év elejétől az ügyfelek. Egy-egy regionális központhoz három-négy regionális kirendeltség tartozik, valamint általában annyi helyi ügyfélszolgálat, ahány kistérség található az adott régióban - közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.



hirdetés


A korábbi húsz megyei - fővárosi - munkaügyi központ helyett 24 regionális kirendeltség fogja össze, intézi a régió könyvelési, pénzügyi, adminisztrációs feladatait, valamint irányítja az ügyfélszolgálatok szakmai munkáját, sőt a tervek szerint a közeljövőben még gyarapodik is számuk.

A 2006-os év menedzsere

A Menedzserek Országos Szövetsége és az mfor.hu közös internetes szavazása 2006 legjobb menedzser-teljesítmé- nyéről. Jelöltek:
Békefi Veronika
Bojár Gábor
Kornai Gábor
Malárik Pálcza Edit
Mosonyi György
Saslics Elemér
Szauer Péter
Tamás István
Varga Ferenc
Vitvera László
Wáberer György

Szavazzon Ön is! evmenedzsere.hu



A korábbi 174 helyi munkaügyi kirendeltség tehát ügyfélszolgálatként működik tovább. A cél, hogy valamennyi kistérségben elérhessenek egy-egy ilyen ügyfélszolgálatot az álláskeresők, a munkáltatók.

A munkaügyi intézményrendszer korábban is foglalkozott rehabilitációs feladatokkal, most a regionális központok, a regionális kirendeltségek és a helyi ügyfélszolgálatok egyik alapfeladata lesz a szociális és rehabilitációs ügyek intézése is.

A főigazgató elmondta, hogy az országos szakmai irányító intézmény, új nevén a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal egyik alapfeladata szintén a szociális és rehabilitációs tevékenység. Ennek érdekében egy új főigazgatóságot hoztak létre az intézménynél.

Régebben valamennyi helyi munkaügyi kirendeltség foglalkozott az adott körzet álláskeresőinek fizetett járadékok, támogatások jóváhagyásával, könyvelésével, az egyéb adminisztratív ügyekkel. Ez megváltozott, most már csak régiónként a három-négy regionális kirendeltség foglalkozik ezekkel a feladatokkal. A helyi ügyfélszolgálatok munkatársai e feladatoktól mentesülve munkaidejük egészében az álláskeresők elhelyezkedését segíthetik.

Az új feladatok ellenére az intézményrendszer létszáma a helyi szinttől az országosig lényegében nem változott. A többletlétszámot a korábban a foglalkoztatási területen dolgozók átirányításával, vagy az ottani leépítések létszámkeretét felhasználva biztosították.

MTI/Menedzsment Fórum



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek